Tüzetesebben megvizsgálni egy adaptációt az alapanyag ismerete nélkül olyan, mintha először lőnél célba: ha jól sül el, akkor örömmel mélyülsz el a témában, de ha szégyenteljesen mellétrafál, akkor bizony elveszi a kedved az egésztől. Noha Ken Follett méltán sikeres regényéből, A katedrálisból már egy sorozat is készült, részben magyarországi helyszíneken forgatva, engem valahogy ezidáig sikerült elkerülnie mindkettőnek. A sors azonban úgy hozta, hogy a nagy mesemondó Daedalic Entertainment feldolgozását nekem szánták az égiek, és nem csupán azt nem bántam meg, hogy fejest ugrottam Follett fiktív világába, de még a kedvemet is meghozta a világhírű mű elolvasásához, sőt a miniszéria megtekintéséhez is. De ne szaladjunk ennyire előre.
Bizalom nélkül mit érek én?
A XII. század Angliájában járunk, és több, egymást sűrűn keresztező szálon követhetjük az eseményeket: Philip, a szerzetes hosszú idő után tér vissza Kingsbridge-be, amelyet addigra felfedezett magának az ördög; egy Jack névre hallgató, számkivetett fiú édesanyjával tengődik az erdőben, a tulajdon két kezével vadászva a napi betevőre; Tom, az építőmester munka után kutat, miközben megpróbálja életben tartani családját; Aliena, a nemes hölgy otthona felett viharfelhők gyülekeznek. Hogy akkor mégis mi a közös bennük? Mindannyiukat különböző utakon terelve és más-más döntésekre - olykor fájdalmasakra, máskor logikusakra - kárhoztatva összehozza őket a sors, hogy megépítsék az ország valaha létező egyik, ha nem a leghatalmasabb katedrálisát.
A fordulatos sztori összeesküvésekben, intrikákban, háborúkban, szörnyű emberi sorsokban és románcokban egyaránt bővelkedik, így a történések játszatják magukat azokkal a játékosokkal, akik imádják a Trónok harcára emlékeztető stílust. A Telltale Games interaktív kalandjátékaihoz hasonlóan azonban itt sincs valódi beleszólásunk az eseményekbe; kisebb, a történet szempontjából mindössze kozmetikai jelentőségű alternatívákat kapunk, jóleső látszatot (persze a későbbiek folyamán még lehetnek eltérő következmények). A The Pillars of the Earth történetvezetésével, szereplőinek kibontásával és felskiccelt világával mégis pillanatok alatt képes elérni azt, hogy fel se akarjunk állni a vége felirat előtt.
Ebben pedig nem csupán Ken Follett gazdag alapműve vállal oroszlánrészt, de a Daedalic Entertainmentre jellemző stílus is nagyban hozzájárul: a csapat olyan, szemet gyönyörködtető remekekkel lepte meg korábban a kalandjátékok szerelmeseit, mint a The Whispered World vagy a Silence, ezért nem meglepő, hogy A katedrális játékváltozata is elképesztően néz ki. Szemkápráztató és részletgazdag, kézzel festett háttereken mozognak a gondosan animált és arcmimika tekintetében sem elmaradott karakterek, méghozzá egyedi, 2D-s stílusban. Ténykedéseiket pedig nem akármilyen muzsika követi: a prágai FILMharmonic Orchestra nagyzenekari aláfestése finoman kiegészíti a látottakat, miközben a karaktereket élettel megtöltő szinkronszínészek között maga Follett is felbukkan a kántor szerepében.
Boldogan éltek, míg…?
A Ken Follet's The Pillars of the Earth - Book 1 színt visz a point and click sokat látott műfajába sajátos megoldásaival, például új dialógusopciókat nyithatunk meg a tárgyakkal. Habár az olykor túl hosszúra nyúló rejtvények, illetve a hasonló kalandjáték-betegségek miatt miatt nem hiba nélkül való, akárcsak esendő figurái, mégis olyan lebilincselő, hogy szeretnénk magunkba szívni minden egyes pixeljét, és legszívesebben úgy vetnénk rá magunkat a folytatásra, mint William Hamleigh Alienára. Ha belekezdtek, majd megértitek, miért.
