Hirdetés

Ilyen változásokat hoz a következő nagy Cyberpunk 2077 patch

|

Kreatívan számoltak be a fejlesztők arról, hogyan javul majd a játék a közeljövőben.

Hirdetés

Vannak olyan elemei, amelyek kifejezetten jól sikerültek, de sajnos összességében elég csúnya rajtot produkált a tavaly megjelent Cyberpunk 2077, ami a bugok és egyéb hiányosságok miatt sokak számára óriási csalódást okozott, az előző generációs konzolokon pedig egészen botrányos teljesítménnyel találkozhattak a játékosok. Időközben pedig még a játék mögött álló CD Projekt Redet is hackertámadás érte, de azért úgy tűnik, hogy a srácok igyekeznek helyrerakni a produktumot.

Hirdetés

Kaptunk egy kis helyzetjelentést a Cyberpunk 2077 következő nagy, 1.2-es frissítésével kapcsolatban, amit a csapat úgy prezentált, mintha Night City híradósa, Gillean Jordan mesélne nekünk róla. A frissítést követően például már kevesebb rendőr fog megjelenni a hátunk mögött, ha rosszalkodunk, illetve a különböző járgányok vezetése is könnyebb lesz a jövőben. Emellett bekerül egy "unstuck" funkció, ami akkor aktiválódik, ha a gyorsítás ellenére mégsem mozdulunk, mert például fennakadtunk valamin.

Emellett a patch megérkezése után némileg jobban testre szabhatjuk majd a játék irányítását is. A fejlesztők videókat is hoztak az újdonságokhoz, amelyek közül az elsőt alább megleshetitek, a többit pedig a hivatalos posztban találjátok meg.

Ti örültök ezeknek a változásoknak, vagy többre számítottatok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)