Hirdetés

Hőtérkép mutatja meg a Battlefield 2042 bétájának legnépszerűbb pontjait

|

Látványosan ábrázolta a DICE, hogy az Orbital pálya melyik részeit nyúztuk a legtöbbet a béta alatt.

Hirdetés

Már egy hónap sincs a tervezett megjelenésig, a Battlefield 2042-nek mégis rengeteget kell még formálódnia, hogy ne legyen sírás a vége. A nemrég befejeződött béta alatt a fejlesztők számtalan visszajelzést kaptak és ugyan nem volt rossz a teszt, az kétségtelen, hogy a közösség nem éppen erre számított a nagy visszatérés kapcsán.

Tegnap a DICE hosszasan magyarázta, hogy miért lesz jobb a teljes játék, mint a béta, ennek ellenére mi továbbra is aggódunk kicsit a Battlefield 2042 mechanikái miatt.

Hirdetés

Most azonban nem azért vagyunk itt, hogy a mozgás vagy a gameplay elemeket szedjük darabokra, hanem azért, hogy megnézzük, melyek voltak azok a zónák az Orbital nevű pályán, ahol a legtöbb akció történt. A fejlesztők ezt egy látványos hőtérképpel szemléltették, amiből nyugodtan levonhatunk néhány következtetést is.

A képen jól látható például, hogy a játékosok csak nagyon kis része mozgott a kezdő bázisok és a C pontok (északi pont) között, helyette A1 és F1 (az észak-nyugati és észak-keleti pont) volt a kedveltebb lokáció. Ennél fontosabb infó, hogy D1 és D2 között a felszínen szinte semmilyen fedezék nem volt fellelhető, ezzel kvázi elvágták a két pontot, hiszen a földalatti alagút egy vágóhíddá változott, a veteránoknak pedig azonnal bevillantak az Operation Metrós emlékek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ugyan utóbbi pályatervezési hibát már orvosolták néhány betonelemmel, a legégetőbb problémára még nem érkezett visszajelzés. A pálya közepén elhelyezkedő, semmilyen célponttal nem rendelkező rész a képen is jól láthatóan üres, még a hatalmas játékosszám ellenére is. A harcok mindig a rakétaállomás és a kilövőpont között koncentrálódtak.

Ezek a területek már így is túlterheltek voltak, ha azonban az A1 és F1 közelebb kerülne az erdő csökkentésével, jobban eloszlana a játékosbázis, mivel ezen állások sok esetben egyszer sem cseréltek gazdát.

A Battlefield 2042, ha több csúszás nem történik, november 19-én érkezik Xbox One és Series gépekre, PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re. Crossplay funkció ugyan lesz, ebből a One és PS4 játékosok kimaradnak, továbbá a megjelenéskor billentyűzet és egér támogatás sem lesz konzolokon.

Ti milyen változtatást eszközölnétek a megjelenés előtt az Orbital pályán?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)