Hirdetés

Alaposan átdolgozzák a Hearthstone Arena módját

|

A Hearthstone 7.1-es frissítésével a készítők szeretnének ismét új életet lehelni az aréna játékmódba, ezt pedig elsősorban a választható kártyák körének alapos átalakításával szeretnék elérni.

Hirdetés

A Hearthstone készítői néhány érdekes változtatást lepleztek le nemrég a játék rangsorolt módját illetően is, de hamarosan azok is egészen új légkörben játszhatnak majd, akik elsősorban az arénamódot találják szórakoztatónak.

Az első és legfontosabb újdonság, hogy a minden eddig kiadott lapot használó Wild helyett a korábbi szetteket kivezető, csak a legutóbbi néhány kiegészítőt és az alap kártyákat használó Standard formátumot használja majd ez a mód is. A nagy számú lap miatt ugyanis túlságosan véletlenszerű volt, milyen lapok kerülhetnek be aktuális aréna-paklinkba, így pedig túlságosan a háttérbe szorult az ügyes lapválasztás a Hearthstone készítői szerint.

De a Standard formátumon belül is hozzányúlnak a felugró lapok arányaihoz, a lapok eddig 78%-át adó Common és Basic ritkaságú lapokból kevesebb lesz, több lesz viszont az egy-egy karakterosztályhoz tartozó lap, ahogy a varázslatok is. Ez alól két kivétel lesz, a rendkívül erős táblatakarítónak és ezért jelenleg szinte kötelezőnek számító Flamestrike és Abyssal Enforcer. A Blizzard azt reméli, hogy így izgalmasabb paklikkal találkozunk majd az arénamódban és nem feltétlenül a minionok korai kijátszása dönti el, hanem több esély marad a küzdelem megfordítására.

Így több kedvetek lesz arénázni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)