Stílszerűen a legerősebb franchise-ai visszatérésével ünnepli az Xbox fennállása 25. évfordulóját. A Forza Horizon 6 már májusban rajthoz áll (Rixon első kézből szerzett tapasztalatairól itt olvashatsz, de videón is megnézheted), de készülődik a júniusi Xbox Games Showcase után saját Directtel jelentkező Gears of War: E-Day, az őszre datált Fable reboot és a Halo: Campaign Evolved is. Egy friss pletyka szerint az utóbbi még a nyár folyamán befuthat, másodikként a négyes fogatból.
A szóban forgó remake az eredeti Halo: Combat Evolved kampányát dolgozza fel újra, amelyet még 2025 októberében, a Halo World Championship során jelentettek be. A projekt célja nem kevesebb, mint hogy a klasszikus történetet a mai elvárásokhoz igazítsa, sőt ki is bővítse. 4K-s látvány, új szinkronok és motion capture, kibővített fegyverarzenál, valamint három teljesen új küldetés is bekerül a csomagba. A multiplayer azonban nem része annak.
A mostani szivárgás mögött egy ismert bennfentes, grunt.api áll aki matematikai feladvány mögé rejtette az állítólagos dátumokat. A közösség megfejtése alapján a korai hozzáférés július 23-án indulhat, míg a teljes megjelenés pedig július 28-ára eshet. Ezt hivatalosan nem erősítették meg egyelőre sem a Xbox Game Studios, sem a Halo Studios részéről, de nem is cáfolták. Ráadásul a pletyka szépen illeszkedik a korábbi híresztelésekhez.
EA: (18 × 7 × (MMXX + VI) mod 31) + 1
— grunt.api (@gruntdotapi) April 8, 2026
OR: (8 × 7 × (MMXX + VI) mod 31) + 1 pic.twitter.com/8DDc6askw5
Nemrég egy másik bennfentes, RebsGaming is arról beszélt, hogy a játék gyakorlatilag tartalmilag már elkészült, és a kampány teljes egészében végigjátszható a jelenlegi buildben. Ez magában foglalja azokat az új, előzménytörténeti pályákat is, amelyek Master Chief és Avery Johnson főtörzsőrmester szemszögéből mutatják be a Covenanttal elleni harcok korai szakaszát.
Amennyiben helytállóak a viszonylag közeli dátumok, azok tartása csakis úgy válhatott lehetségessé, hogy a Halo Studios más fejlesztőműhelyeket is bevont a munkálatokba, köztük az Abstraction Gamest (a Virtuos egyik leányvállalatát), amely korábban többek között a Halo: The Master Chief Collection és a Baldur's Gate 3 munkálataiban is részt vett.
A kiszivárgott időpontok egy másik népszerű rajongói teóriát is keresztülhúzhatnak. Sokan arra számítottak, hogy a Microsoft közvetlenül a nyári Xbox-bemutató után piacra dobja a játékot. Ha azonban valóban lesz öt napos early access, akkor a shadow drop esélye gyakorlatilag nulla.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
