Shawn Layden - és a Sonyn kívül senki - sem ért egyet azzal, hogy 2028 januárjától megszűnik az új PlayStation-játékok fizikai lemezeinek gyártása. A korábbi elnök szerint ezzel nem egyszerűen egy egyre kevésbé népszerű formátum tűnik el, hanem ismét előtérbe kerül egy sokkal kellemetlenebb kérdés is.
Mit birtokol valójában az, aki digitálisan vásárol meg egy játékot?
Layden a The Expansion Pass podcast vendégeként beszélt ismét a témáról, ahol bevallotta, hogy nem ismeri a Sony döntésének pontos pénzügyi hátterét, de fogyasztói oldalról továbbra sem tartja jó ötletnek a lemezek teljes kivezetését.
Azzal kapcsolatban nyilván nincs vita, hogy a digitális vásárlás kényelmesebb, hiszen már ahhoz sem kell felállni a kanapéról, hogy az ember lemezt cseréljen a konzolban, viszont a fizikai kiadásokat vásárló kisebbség nem csak számok egy excelben és nem is szabad őket úgy kezelni.
Szóba került a már sokszor említett 80-20-as digitális-fizikai arány, de még ha ez így is van, az a húsz százalék gyakran a legelkötelezettebb rajongókból áll, olyan gyűjtőkből, akik akár két példányt is megvesznek ugyanabból a játékból, egyet használatra, egyet pedig bontatlanul a polcra.
Ezt egyébként számokban is látjuk, mert az Alinea Analytics becslései alapján egyes Sony-játékok bevételének még mindig meglepően nagy része származott a fizikai példányokból, a Ghost of Yōteinél például a játékosok közel 40 százaléka vásárolt dobozost.
Szóval Layden lényegében úgy foglalta össze az aggályát, hogy ha valamit nem lehet továbbértékesíteni, nehezebb valódi tulajdonként tekinteni rá. Szerinte már önmagában az, hogy a Sony döntése ezt a vitát ismét a középpontba állította, komoly reputációs kockázatot jelenthet a PlayStation számára.
Az ördög ügyvédjeként azért muszáj megjegyezni, hogy a Sony oldaláról van emögött üzleti logika, mert az amerikai eladási adatok alapján egyre kevesebb játékos választja a lemezes verziókat, a digitális értékesítés pedig nemcsak gyártási és szállítási költséget spórol meg, hanem a használtpiacot is kiiktatja. Layden érvelése szerint viszont a vállalatnak azt is érdemes lenne beáraznia, mit veszít akkor, amikor éppen azoktól a gyűjtőktől veszi el a választás lehetőségét, akik hosszú évek óta a legelkötelezettebb vásárlók közé tartoznak.
