Hirdetés

Gwent - fél év múlva jelenik meg, addig ne számítsatok sok újításra

|

A CD Projekt RED bejelentette, hogy a Gwent rendbetételéhez 6 hónapnyi kőkemény munkára van szükség, ez idő alatt pedig a rendszeres frissítéseket is elfelejthetjük.

Hirdetés

Hosszú ideje van már béta fázisban a Gwent, amin szeretne túllendülni a CD Projekt RED, a srácok azonban nem elégedettek még a játékkal, egy közepes címet pedig nem akarnak piacra dobni, ezért most új irányt vesz a fejlesztés.

Hirdetés

A játék hivatalos fórumán jelentették be a Gwent Homecoming névre keresztelt eseményt, amelynek az a célja, hogy új életet vigyen a játékba. A következő 6 hónapot kőkemény fejlesztőmunkával töltik majd, ez idő alatt pedig mindössze két kisebb frissítést adnak majd ki: áprilisban pótolják a hiányzó kártyákat és board skineket, míg májusban a játék egyensúlyát próbálják meg helyretenni.

Természetesen ők is tisztában vannak vele, hogy ez akár meg is ölheti a Gwentet, Marcin Iwinski azonban elmondta, hogy fél év múlva nagy megjelenést terveznek, aminek már az egyjátékos kampány is része. A következő 6 hónap során átdolgozzák majd a játék látványvilágát, bevezetnek új mechanikákat, beraknak egy teljes tutorialt, de lesz fejlődési rendszer és rangsorolt meccsek is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)