Hirdetés

Már megint nem úgy tér vissza a Prince of Persia, ahogy igazán szeretnénk

|

Vajon azért nyúl ennyiszer a franchise-hoz a Ubisoft, mert közlendője lesz hamarosan?

Hirdetés

Valószínűleg sokunk emlékeiben él még elevenen a Prince of Persia széria egy-egy része, hiszen a galád módon, elsősorban az Assassin's Creed miatt mellőzött játéksorozat egykor rettentő népszerű volt. Akik szeretnének egy kicsit visszatérni a mágiától duzzadó közel-keleti színfalak közé, azok a régi részek pörgetése mellett most a For Honor ma élesedő eseményében is megtehetik.

Hirdetés

A Blades of Persia két fejezetet foglal magában, melyek közül az elsőt már most játszhatjátok, a második pedig 19-én lát napvilágot. Amellett, hogy jó pár menő skin kapcsolódik az eseményhez, egy új pálya és néhány játékmód is érkezik.

A Ruler of Time nevűben például magával a herceggel is összefuthatunk, noha nem feltétlenül lesz örömteli a találkozás, mivel a homoktornádóból előtűnő trónörökös az életünket akarja elvenni. Az a csapat, amelyiknek sikerül legyőznie, 150 pontot kap; a diadal azonban nem lesz egyszerű, hiszen az Idő Tőrének hála a Herceg vissza tudja tekerni az időt a halála előtti pillanatig, emellett teleportálva képes lecsapni a játékosokra. 

A Prince of Persia tíz éve pihen mellőzötten, és valószínűleg játékosok milliói örülnének, ha a Ubisoft bejelentene egy új részt a szériához. Noha régóta pletykálják, hogy titokban készül már egy epizód, ennek egyelőre semmilyen bizonyítéka nem került elő. Kevés esély van rá, de mi reméljük, hogy ez az event egy új játék előszele lehet. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)