Hirdetés

Fellélegezhetnek, akiket a Baldur’s Gate 3 meztelen jelenetei miatt bannolt az Xbox

|

A jelek szerint happy enddel végződhet a bizarr történet.

Hirdetés

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy a Baldur's Gate 3 hónapokat késő, súlyos hibákkal mérgezett xboxos rajtja után a Microsoft még egy lapáttal rátett a tűzre, és automatikusan tiltani kezdte azokat a játékosokat, akik a konzol beépített eszközével rögzítették a Larian RPG-jében bőven megtalálható pikáns jeleneteket, mivel az Xbox ilyenkor alapbeállításként feltölti a videókat a hálózat nyilvános szerverére.

Érthető, hogy a közösség nem volt boldog, pláne, hogy a redmondiak minden egyes pucér videóért külön bant számoltak fel, így például az egyik felhasználó három anyagért összesen 1 évnyi tiltást kapott. A fejlesztők sietve megígérték, hogy beszélnek a Microsofttal, most pedig úgy néz ki, hogy már sikerült is zöld ágra vergődniük a vállalattal.

Hirdetés

A Larian kiadásért felelős igazgatója, Michael Douse ugyanis nemrég az X felületén közölte, időközben megerősítést kaptak a redmondiaktól, hogy tegnap reggeltől visszavonásra kerültek a játékbeli felvételek miatt kiszabott büntetések. A poszt alapján a Larian továbbra is tárgyalásban van a Microsofttal, de azért hagyják, hogy a vállalat maga intézze az irányelvekkel kapcsolatos kérdéseket, bármit is jelentsen ez.

A fejleményről a Larian hivatalos fiókja is hírt adott, azt tanácsolva a játékosoknak, hogy aki fel akarja tölteni az in-game anyagokat, az kapcsolja ki a felnőtt tartalmakat. Ez arra utal, hogy aki a játék "normál" formájában készít klipeket, az továbbra is bajba kerülhet, így nem árt hallgatni a stúdióra, vagy kikapcsolni az automatikus feltöltést a konzol beállításaiban.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)