Hirdetés

Fallout 76 - a Bethesda véletlenül kiadta temérdek vásárlója személyes adatait

|

Nem csak a játékkal vannak komoly bajok, a Bethesda ügyfélszolgálata is bugos a jelek szerint.

Hirdetés

Az eddig sem volt titok, hogy a Fallout 76 nem a videojátékipar csúcsterméke, illetve az is nyilvánvaló, hogy a Bethesda marketingeseinek is lassan új állás után kellene nézniük, annyira kellemetlen lett a táska botrány és annak kezelése is. Most mindenesetre sikerült az egészet megfejelni egy jó kis adatszivárogtatással. 

Hirdetés

Az történt ugyanis, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva bizonyos felhasználók hozzáférést kaptak az ügyfélszolgálat teljes rendszeréhez, azaz látták a beérkező panaszokat (amelyeket meg tudtak nyitni és akár véglegesen le is tudtak zárni), sőt megnézhették a vásárlók személyes adatait is, tehát gond nélkül böngészhettek a neve, lakcímek, illetve egyes bankkártya adatok között. 

Erről így számolt be az egyik felhasználó, aki véletlenül ilyen jogosultságokat kapott: 

Jessie Tracy ebben a bejegyzésben arról számol be, hogy folyamatosan érkeznek hozzá más emberek panaszai, ezeket megnyitva pedig látja az illetők e-mail címét, lakcímét, valamint a bankkártyájuk típusát is. 

Az egész botrányra a Bethesda community managere első körben ennyit reagált a fórumon:

"Sziasztok srácok, megoldottuk a problémát."

Persze azért a cég is érezhette, hogy ezúttal nem lehet ennyivel elintézni a dolgot, úgyhogy később a Twitteren bővebben is magyarázkodtak:

Legalább annyi biztos, hogy teljes bankkártyaszámok és jelszavak nem kerültek ki. A közlemény alapján tehát hamarosan értesíteni fognak minden érintettet, így ha esetleg a ti személyes információitok között is turkálhatott valaki, akkor tudni fogtok róla. Aztán ki tudja, lehet kaptok újabb 500 Atom kárpótlást mindezért... 

Fallout 76
Atombombaként szakítanak szét az érzések.
Ami tetszett
  • a Fallout világa még a legrosszabb játékban is megkapó
  • gyönyörű környezeti hatások
  • I Don’t Want To Set The World On Fire és társai
Ami nem tetszett
  • a hagyományos Fallout játékelemek nem illenek az MMO-hoz és fordítva
  • kaotikus és esetleges perk-rendszer
  • borzalmas mennyiségű bug
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)