A Fallout 4 Anniversary Edition megjelenése nem aratott osztatlan sikert a rajongók körében: a Bethesda Game Studios legutóbbi, Fallout Day utáni frissítése komoly hibákat hozott magával, köztük azt is, hogy sok játékos számára a DLC-k többé nem jelentek meg "tulajdonolt" tartalomként. A játékosok panaszai gyorsan elárasztották a Steames értékeléseket, amelyek rövid idő alatt "Többnyire negatív" minősítést eredményeztek a Creation Club csomag számára. A fejlesztők azonban gyorsan reagáltak: már a jövő hét elejére ígérnek egy hotfixet, amely több súlyos hibát is orvosol majd.
A Bethesda közleménye szerint a javítás célja a stabilitás növelése, különösen Xbox One és PlayStation 4 platformokon, valamint a DLC-k működését akadályozó problémák megszüntetése. A stúdió arról is beszámolt, hogy a játékosok mostantól gyorsabb betöltési időket tapasztalhatnak a Creations menüben és a Creation Club tartalmainak beváltásakor. A hotfixet követően két nagyobb patch is érkezik: az első november 24-e körül, a második pedig december első felében várható. A fejlesztők ígérete szerint ezekről részletesebb tájékoztatást is adnak a közeljövőben.
A javítások mellett pozitív fejlemény, hogy az Xbox Series X|S játékosok modtárolási korlátja jelentősen megnő, immár akár 100 GB-ig bővíthető lesz - ez hatalmas ugrás a korábbi 2 GB-os limithez képest. A Bethesda közölte, hogy hasonló bővítést vizsgálnak a PlayStation rendszerek esetében is, így a PS5-tulajdonosok sem maradnak ki. A közösség vegyes érzelmekkel fogadta a hírt: míg sokan örülnek a fejlesztéseknek, mások attól tartanak, hogy a "bővíthető" tárhely fizetőssé válhat. A rajongók abban bíznak, hogy a Bethesda most valóban helyrehozza a botrányos rajtot, és a Fallout 4 ismét megérdemelt formájában tündökölhet.