Hirdetés

Ezt a játékot soha nem árazták le, mégis népszerű, és most még drágább lesz

|

Elvből nem engedik a fejlesztők, hogy játékuk ára akár rövid időre is csökkenjen.

Hirdetés

Általában számolhatunk azzal, hogy egy hónappal egy játék megjelenése után már kedvezményes áron szerezhetjük azt be, 20-50 százalékot spórolhatunk attól függően, milyen jó volt a start. A kiadók is tudják, hogy nem mindenki engedhet meg magának egy akár 70 eurós vagy közel 30 ezer forintos kiadást, de még mindig jobb, ha valaki kevesebbet fizet, mint ha nem hivatalos forrásból, ingyen szerezné be a terméket.

A Factorio fejlesztői viszont szentül hiszik, hogy játékuk 30 eurót ér - sőt, pár nap múlva már 35 eurót kérnek majd érte, követve az inflációt.

Hirdetés

Január 26-áig még mindenki a régi áron veheti meg a 2016-ban megjelent, egyébként egészen sikeres gyárépítős játékot, és hiába várnánk leárazást, nem lesz. Ennek oka, hogy a fejlesztők nem akarnak kiszúrni azokkal, akik teljes áron vásároltak. 2016-ban ennek kapcsán ezt írták:

"Ha szerinted [a Factorio] túl drága, dönthetsz úgy, hogy nem veszed meg, és reméljük, elég idő elteltével, az extra fejlesztések segítségével meggyőzhetünk arról, hogy megér ennyit."

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A közösség a változást jól fogadta, hiszen nekik már nem kell kifizetni a különbözetet, sőt, kérték a fejlesztőket, hogy adjanak nekik lehetőséget újabb tartalmak megvásárlására, és így a csapat támogatására.

A csapat 2022 végén jelentette be, hogy a Factorio 3,5 millió példányban kelt el. Népszerűségét részben a közösségének és a moddereknek köszönheti, akik aktívan dolgoznak az újdonságokon. Aki kipróbálná, megtalálja a demót a Steamen.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)