Hirdetés

Ezek voltak 2023 legjobb játékai szerintetek

|

Hasonlóan az elmúlt évekhez, ezúttal is a ti szavazataitokon múlott, hogy mely játékok végeztek a kategóriájuk élén, és melyik alkotás lett az év legjobbja.

Hirdetés

Legjobb folyamatosan frissülő játék

Egy szolgáltatásalapú játékot felépíteni, és aztán éveken át eredményesen működtetni pokolian nehéz feladat, minden sikerre jut legalább két-három idő előtt elvérzett alkotás. A Sony például csak mostanában szembesült vele, és nyomban vissza is vett ambiciózus live service-es terveiből. Remélhetőleg idővel más játékok is meg tudják vetni majd a lábukat ezen a piacon, ha másért nem is, már csak a változatosság kedvéért, de 2023-at még a kategória veteránjai uralták. A szavazás egyik tanulsága, hogy a GS olvasótábora a Dota 2 - League of Legends párharcot illetően az utóbbi mellett tette le a voksát, változatlanul ez a legnépszerűbb MOBA. De még így is csak a bronzérmet tudta elcsaklizni a Tom Clancy's Rainbow Six Siege orra elől. Kiderült továbbá, hogy még mindig a Fortnite a battle royale királya, ötször annyi szavazatot kapott, mint az Apex Legends. A legjobb folyamatosan frissülő játék azonban nem az Epic pénznyomdája, hanem a megjelenésekor még a legnagyobb csalódások sorát erősítő No Man's Sky, amelynek bravúros visszatérése tankönyvi példája annak, hogy miként kellene megmenteni az elsietetten, félkész állapotban kiadott játékokat.

  1. No Man's Sky (34,5%)
  2. Fortnite (27,4%)
  3. League of Legends (12,5%)
  4. Tom Clancy's Rainbow Six Siege (12%)
  5. Apex Legends (5,8%)
  6. Dota 2 (3,4%)

Legjobb kiegészítő/DLC

Egyetlen alkotást tudunk csak felidézni a közelmúltból, amelyik a No Man's Skyhoz hasonló utat járt be, nevezetesen a Cyberpunk 2077-et, aminek helyrepofozását a CD Projekt RED-nek még egy masszív kiegészítővel is sikerült megfejelnie. A Phantom Liberty egy kicsit James Bond, egy kicsit Menekülés New Yorkból, ráadásul parádés befejezéssel, amely talán a legjobban illik mind közül a Mike Pondsmith alkotta világ szellemiségéhez. Ahogy azt előzetesen vártuk, egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme, pláne annak tükrében, hogy majdnem mindegyik nominált (Dead Cells: Return to Castlevania, Resident Evil 4: Separate Ways, Sea of Thieves: The Legend of Monkey Island, The Elder Scrolls Online: Necrom) 5 százalék alatt végzett. Egyedül a God of War: Ragnarök Valhalla tudott meglepetést okozni, nem is azzal, hogy begyűjtötte a voksok negyedét, hanem hogy egyáltalán megjelent, ráadásul ingyen.

  1. Cyberpunk 2077: Phantom Liberty (65,5%)
  2. God of War: Ragnarök Valhalla (24,3%)
  3. Resident Evil 4: Separate Ways (4%)
  4. The Elder Scrolls Online: Necrom (2,3%)
  5. Dead Cells: Return to Castlevania (1,6%)
  6. Sea of Thieves: The Legend of Monkey Island (1,5%)

Legjobb kalandjáték

Hosszú ideje már, hogy rétegműfajjá zsugorodott a kalandjátékok zsánere, ám ez nem jelenti azt, hogy a hol humoros, hol pedig véresen komoly hangvételű narratív élmények, a sziporkázó dialógusok és a szürkeállományt megtornáztató feladványok kedvelői 2023-ban betevő nélkül maradtak volna. Aki ilyesmire vágyott, ujjat húzhatott a természetfelettivel az Oxenfree II: Lost Signalban (7,3%), legendás detektívek bőrébe bújhatott az Agatha Christie - Murder on the Orient Expressben (14,4%) és a Sherlock Holmes The Awakened remake-jében (15,3%), izgalmas űrkalandokba keveredhetett a The Expanse: A Telltale Seriesben (14,5%), valamint szembenézhetett a félelmeivel a Layers of Fearben (21%). Noha kiegyenlített volt a mezőny, a relatív többség, vagyis a szavazók 26,4 százaléka a The Talos Principle 2 fejtörőit választotta.

  1. The Talos Principle 2 (26,4%)
  2. Layers of Fear (21%)
  3. Sherlock Holmes The Awakened (15,3%)
  4. The Expanse: A Telltale Series (14,5%)
  5. Agatha Christie - Murder on the Orient Express (14,4%)
  6. Oxenfree II: Lost Signal (7,3%)

Legjobb családi játék

Nincs olyan platform, amin ne találnánk akár a legfiatalabb korosztálynak is bátran ajánlható címeket, de e tekintetben tradicionálisan a Nintendo felhozatala szokott a legerősebb lenni. 2023-ban sem volt ez másként, mivel a hat jelöltünkből hármat is a japán konzolgyártó stúdióiban fejlesztettek. A legnagyobb meglepetést a Game Passbe bekerült, PC-n és két generációnyi Xbox konzolon elrajtolt Party Animals okozta, amelyben cuki állatkákkal versenghetünk, illetve küzdhetünk egymás ellen vagy épp egymás oldalán. Ennek a koncepciója annyira bejött a GS olvasóinak, hogy egészen a második helyig repítették, csak a Super Mario Bros. Wonder kapott több szavazatot. A fennmaradó voksokon a Kirby's Return to Dreamland Deluxe, a Disney Illusion Island, a Pikmin 4 és a Sonic Superstars osztozott növekvő sorrendben.

  1. Super Mario Bros. Wonder (44,6%)
  2. Party Animals (32,3%)
  3. Sonic Superstars (7,9%)
  4. Pikmin 4 (6,6%)
  5. Disney Illusion Island (4,5%)
  6. Kirby's Return to Dreamland Deluxe (3,3%)

Legjobb kis költségvetésű/indie játék

Abszolút érthető, ha valaki belefáradt már az egyre hatalmasabbra fújt, több tíz vagy akár több száz órás élményt nyújtó tripla A-s játékokba, és mindenek előtt abba, hogy ezek az alkotások jellemzően úgy irtóznak az innovációtól, mint az ördög a tömjénfüsttől. Számukra nem is létezik izgalmasabb a kreativitástól fűtött indie szcénánál, amely már csak a nagy számok törvénye alapján is óhatatlanul sok szemetet termel, ugyanakkor minden évben megörvendezteti a nyitottabb szemléletű játékosokat egy sor valóban emlékezetes alkotással. 2023 különösen bőkezű volt e tekintetben, elég csak a kategóriát egy orrhosszal megnyerő, a Steamen roppant népszerű Dave the Diverre gondolni. De az sem nyúlt mellé, aki a bájos Planet of Llanát vagy a lovecrafti Dredge-et választotta, és hasonlóan kellemes, sokáig velünk maradó élményre lehet számítani a Cocoon, a Chants of Sennaar és az Agains the Storm hármasától.

  1. Dave the Diver (25,3%)
  2. Planet of Llana (24,4%)
  3. Dredge (18,2%)
  4. Cocoon (16,8%)
  5. Against the Storm (10,7%)
  6. Chants of Sennaar (2%)

Legjobb felújított játék vagy újrakiadás

A történelem megismételte önmagát, hiszen miként 2022-ben, úgy tavaly is két közönségkedvenc osztozott a szavazatok zömén, alig hagyva valamit a többi jelöltnek. Pedig azok sem éppen érdektelen alkotások: a Like a Dragon Ishin! például a Yakuza széria múltjába repít minket, a Metroid Prime Remastered még a Switch roppant erős 2023-as felhozatalából is kiemelkedik, a többéves csúszás után elkészült System Shock pedig méltó módon állít emléket egy játéktörténeti klasszikusnak. De ugyanez elmondható a Super Mario RPG-ről is, amelyik minimális szavazatkülönbséggel vágott be elé, és szerezte meg a harmadik helyet. Az elsőségért két nagyon hasonló játék, a Resident Evil 4 és a Dead Space mérkőzött meg, s bár a jelek szerint sokan élvezték Isaac Clarke visszatérését, még többen örültek Leon S. Kennedy ismételt felbukkanásának.

  1. Resident Evil 4 (44,6%)
  2. Dead Space (35,6%)
  3. Super Mario RPG (5,9%)
  4. System Shock (5,3%)
  5. Metroid Prime Remastered (4,4%)
  6. Like a Dragon Ishin! (3,4%)

Legjobb platformer/ügyességi játék

2022-ben a Sega orozta el a trónt a Nintendo elől, így a tavalyi visszavágón volt miért izgulni, hiszen míg a kékek a Sonic Superstarst, a pirosak a Super Mario Wondert küldték ringbe. Sőt az utóbbiak színeiben indult a Kirby's Return to Dreamland Deluxe is, ám mi a kabalafigurák nagy csatájára készültünk. Nos, nem ennek a kategóriának az izgalmai emelték meg a pulzusunkat, mivel az olasz vízvezeték-szerelő sima rajt-cél győzelmet aratott közel ötször annyi szavazatot kapott, mint a kék sündisznó. Sőt, meglepetésre a Don't Nod sziklamászós játéka, a Jusant végzett a második helyen, így csak a bronz maradt a legújabb Sonicnak. Különdíjat érdemel továbbá a Warioland 4 inspirálta Pizza Tower, amely a Nintendo egyik klasszikusát is lenyomta a Disney Illusion Island mellett.

  1. Super Mario Bros. Wonder (52%)
  2. Jusant (17,3%)
  3. Sonic Superstars (10,8%)
  4. Pizza Tower (7,1%)
  5. Disney Illusion Island (6,4%)
  6. Kirby's Return to Dreamland Deluxe (5%)

Legnagyobb csalódás

Nem látunk a kulisszák mögé, nem tudjuk, milyen heves viták előzik meg azokat az elhibázott döntéseket, amelyek hosszabb-rövidebb időre, vagy akár örökre is megpecsételhetik egy játék sorsát. Kész rejtély, hogy miért kaphatott idő előtt zöld utat a Redfall, holott a napnál is világosabb volt, hogy elsiették a megjelenésnek súlyos ára lesz. Ugyanez elmondható a The Last of Us: Part I PC-s kiadásáról is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az Arkane Austin kooperatív lövöldéjével ellentétben a Naughty Dog akció-kalandjának teljesen rendben voltak az alapjai, inkább technikai oldalon akadtak súlyos gondok. Felfoghatatlan továbbá, hogy miért nem képes a Ubisoft végre valami értelmes dolgot kezdeni a The Settlers franchise-zal, ahogy az is érthetetlen, hogy ki gondolta jő ötletnek elpocsékolni egy sor hollywoodi híresség tehetségét a Crime Boss: Rockay Cityre. Ennél is fájdalmasabb volt azonban végigszenvedni a Forspoken irritálóan rosszul írt dialógusait, vagy Call of Duty: Modern Warfare III bántóan rövid és teljesen érdektelen kampányát.

  1. Call of Duty: Modern Warfare III (29,8%)
  2. Forspoken (25,6%)
  3. Redfall (22%)
  4. The Last of Us: Part I PC (8,4%)
  5. The Settlers: New Allies (5,9%)
  6. Crime Boss: Rockay City (4,8%)

Legjobb e-sportjáték

Úgy tűnik, lassan egyfajta tradíció kerekedik abból, hogy a League of Legends minden évben karnyújtásnyira kerül a legjobb e-sportjátékot megillető trófeához, és az minden évben kicsúszik a kezéből. 2020, 2021 és 2023 után is hajszállal maradt le az aranyról, legutóbb a Call of Duty: Warzone gáncsolta el a siker küszöbén, most pedig a Counter-Strike 2 tette meg ugyanezt. Még egy százalékpont sincs a különbség a két játék között, de ennyi épp elég volt a Valve lövöldéjének, hogy elkönyvelhessük a győzelmét. A kategória bronzérmese ezúttal a Fortnite lett, mivel a múltkori győztes egészen a negyedik helyig csúszott vissza, amit a Valorant követ és sereghajtóként a Dota 2.

  1. Counter-Strike 2 (27,2%)
  2. League of Legends (26,6%)
  3. Fortnite (14,2%)
  4. Call of Duty: Warzone (12,9%)
  5. Valorant (9,9%)
  6. Dota 2 (7,2%)

Az év játéka

Annak ellenére sem volt könnyű dolgunk a jelöltállításkor, hogy a többi kategóriával ellentétben hatról tízre emeltük a limitet, egy átlagos évben a listáról lecsúszott címek simán ott lennének az élvonalban. Mindenesetre a legfontosabb szavazáson jobbára olyan játékok feszültek egymásnak, amelyek megnyerték a saját kategóriájukat, vagy ha győzelem nem is minden esetben jött össze, legalább szabad szemmel látható szavazatot kaptak. Elég azonban csak egy pillantást vetni az alábbi grafikonra, hogy kiderüljön, ez a verseny már akkor eldőlt, amikor a Baldur's Gate 3 rajthoz állt. A Larian szerepjátékára többen voksoltak, mint a többi jelöltre összesen, beleértve azokat is, amelyeket mi ne nem is neveztünk. Büszke lehet a Remedy is, mivel az Alan Wake 2 tette zsebre a szavazatok ötödét, megelőzve újfent a Marvel's Spider-Man 2, ezzel véglegesítve az érmesek sorrendjét.

  1. Baldur's Gate 3 (50,1%)
  2. Alan Wake 2 (20,2%)
  3. Marvel's Spider-Man 2 (13,4%)
  4. The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom (5%)
  5. Diablo IV (3,5%)
  6. Lies of P (1,4%)
  7. Dave the Diver (1%)
  8. Super Mario Bros Wonder (0,7%)
  9. Hi-Fi Rush (0,4%)
  10. Street Fighter 6 (0,1%)

Elégedettek vagytok az eredménnyel? Netán úgy gondoljátok, hogy más játékoknak kellett volna nyerniük? Írjátok meg kommentben!

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)