Hirdetés

Ez lehet az újabb Cyberpunk 2077 halasztás valódi oka

|

Ismét egy olyan indokot neveznek meg bennfentesek, amit már hallottunk korábban.

Hirdetés

Miután október elején aranylemezre került a Cyberpunk 2077, mi is magabiztosan írtuk azt, hogy nem kell újabb halasztástól tartani, elvégre nem sűrűn történt olyan a játékiparban, hogy a lemezes verziók gyártásának megkezdése után csúsztatják el a megjelenést. Márpedig a CD Projekt RED ezt jelentette be a minap, és ez komoly nemtetszést váltott ki a játékosokból.

Ez már a sokadik dátum, és még ezt is a fejlesztők komoly túlóráztatásának árán tudták kitűzni, így nem meglepő, hogy sokan elégedetlenek, ugyanakkor azóta a munkatársak halálos fenyegetéseket is kaptak, ami jócskán túl megy a jogos csalódottságon. 

Hirdetés

A hivatalos indoklás szerint kevés időt hagytak maguknak a 0. napi patchre és a játék kilenc verziójának tesztelésére, főleg annak fényében, hogy otthonról dolgoznak, azonban úgy tűnik, hogy nem csak erről van szó.

Év elején felröppent már az a híresztelés egy lengyel bennfentestől, hogy az alap Xbox One a ludas, ami nem elég erős ahhoz, hogy gond nélkül futtatni tudja a Cyberpunk 2077-et, ezért további optimalizálásra van szükség. A Biznes jelentése szerint a CD Projekt RED vezetői ezt nevezték meg fő indoknak a befektetőknek tartott konferenciájukon is. A PC-s és next-genre optimalizált (tehát nem a konzolok minden képességét kihasználó) változatok készen vannak és jól futnak, ám a PS4-es és Xbox One-os kiadásokhoz még szükségük van időre, a plusz három hét pedig lehetőséget ad nekik a javításra. 

A konferencia alatt egyébként az is kiderült, hogy a stúdió nem számít az előrendelések jelentős mértékű lemondására, a partnerekkel kapcsolatban nem léptek fel problémák és a késés nincs hatással a betervezett kiegészítőkre sem, ugyanakkor a marketingkampány átütemezése nagyobb kiadással fog járni, és az ebből az évből származó bevételek is jóval kisebbek lesznek a vártnál. 

A jelenlegi álláspont szerint december 10-én kiderül, hogy mit tud a Cyberpunk 2077 az egyes platformokon, de nem tanácsolnánk, hogy szabadságot vegyetek ki addigra. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)