Hirdetés

Elhunyt Mark Rydell, Az aranytó és a Cowboyok rendezője

|

A rendező és színész 97 éves volt.

Hirdetés

Az 1952 óta a filmiparban dolgozó Mark Rydell színészként kezdte a pályafutását, majd 1963-ban végül rendezőként is debütált, ugyan eleinte csak sorozat epizódokat dirigált. Olyan alkotásokon dolgozott már ekkor is, mint az eredeti The Wild Wild West vagy A szökevény, amik később mind hatalmas, egész estés produkciók formájában elevenedtek meg.

A rendező viszont '69-ben elérte első átütő sikerét, a Zsiványok című alkotásával, ami az akkortájt már hatalmas sztárnak számító Steve McQueen főszereplésével készült. Rydell pályafutása ezek után felfelé ívelt, aminek köszönhetően olyan színészekkel dolgozhatott együtt, mint John Wayne, Mel Gibson, James Caan, Sharon Stone vagy Richard Gere.

Hirdetés

Karrierje csúcsának egyértelműen az 1981-es, három Oscar-díjat bezsebelő Az aranytó számított, ami egy rendkívül szentimentális karakterdráma, amiben a főbb szerepekben Katharine Hepburn, Henry Fonda és Jane Fonda láthatóak.

Legjobb alakítása a Robert Altman rendezésében készült A hosszú búcsúban látható, ami mai napig az egyik legjobbra sikerült Philip Marlowe adaptáció mindközül.

Halálának hírét Bette Midler osztotta meg Instagramon, aki háláját fejezte ki a rendezőnek, azért, hogy olyan sokáig mentorálta őt. Mark Rydell a Woodlands Hillsben található Motion Picture & Television Country House and Hospital intézményében hunyt el, természetes okok következtében.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)