A Blizzard már jó ideje mondogatja, hogy a Diablo ötödik része igazából egy elég régóta formálódó projekt, azonban úgy tűnik, hogy erre most bizonyítékot is hozott a stúdió. Neil David Carter, aki a franchise átvezetőiért felelős, most X-en osztott meg egy képet arról, hogy végre megkezdődött a forgatás.
A képből sok minden nem derül ki, viszont a forgatás megkezdésének ténye már biztató jel. Mivel ez még csak a kezdet, így valószínűleg a forgatókönyv is változni fog, azonban a Diablo ötödik részének történetéről már így is viszonylag sokat tudunk.
A játék megjelenését egyelőre a Blizzard 2029-re tette, azonban sokan a hír hallatán szkeptikusan fogadták a kiadó optimizmusát. A csapat viszont mindenkit emlékeztetett rá, hogy ha nem látták volna jónak a megjelenési dátumot, akkor inkább hallgattak volna a projektet illetően, azonban szerintük ez volt a tökéletes alkalom a bejelentésre.
A Blizzard továbbá arról is beszámolt, hogy tisztában vannak a Diablo negyedik részének gyengeségeivel és viszonylagos buktájával, legalábbis ami a játékmenetet illeti. A Diablo V ezeket a csorbákat szeretné kijavítani, ismételten azzal a szlogennel, hogy hatalmas innovációk mellett visszatérünk valahogy a sorozat gyökereihez.
Emellett készül a Netflixnél egy Diablo-sorozat is, valamint ha minden jól alakul, a Blizzard más címei is megelevenedhetnek a szolgáltatónál, azonban ez még a jövő zenéje.
First shoot #Diablo5 https://t.co/3SDU51n3ch
— Neil David Carter (@NeilDavidCarter) October 14, 2026