A Diablo V története rendkívül ambiciózus, úgy is mondhatnánk, hogy egyfajta önreflexió a franchise múltjára, amelyben mindig a világ megmentőjeként verhettük le a gonosz démonok seregeit. A széria múltjában számos olyan szituáció volt már, amikor csak egy hajszálon múlt Sanctuary sorsa, viszont a Diablo V kontextusa az összes ilyen krízist felülírja.
Diablo ugyanis az ötödik részben már győzedelmeskedett, aminek hála Sanctuary a démonok birodalma lett. Az emberiség utolsó védőbástyái lehullottak, az angyalok tömegesen kerülnek kivégzésre, aki pedig nem hódolt még be, nomád életet él, rejtőzködve a túlvilági förtelmek elől.
Joe Shely, a Diablo V directora most a TechRadar Gaming számára nyilatkozva árulta el, hogy a játék történetét három különböző szeletre bontották a fejlesztés során, amelyek lefedik a múlt eseményeit, a jelen csatáit és a jövő bizonytalanságát. A múlt elsősorban Diablo uralmának kezdetét kívánja majd bemutatni, amiben megtapasztalhatjuk, hogyan is zajlott Sanctuary elfoglalása és a hősök bukása. A jelen értelemszerűen a játékos küzdelmeire koncentrál, míg a jövő konkrétan megelevenedik a szemünk előtt.
A Diablo seregének élén strázsáló Dread Commanderek ugyanis képesek "terrorformálni" a környezetet, ami a pokol más-más bugyrát hozza el Sanctuary különböző szegleteibe úgy, hogy megtartja azok kialakítását, miközben a dizájn mégis teljesen megváltozik. Ezek a Dread Commander személyiségétől és képességétől függően alakulnak át, így a lerombolt falvak, városok, magas hegyek és ősi romok folyamatosan változnak majd a kampány során.
A játék történetéért felelős Jennifer Hepler szerint ez a rendszer merőben új lehetőségeket tartogat a játékosok számára, ugyanis a korábban felfedezett területek teljesen megváltozhatnak, mikor újra visszatérünk hozzájuk. A Dread Commanderek ugyanis folyamatos háborút vívnak Sanctuary minden szegletéért, így amit egyszer az élőholtak uraltak, ott máskor lehet, hogy démonok fognak járőrözni.
A Blizzard azt is kijelentette, hogy a lehető legjobb kampányt szeretnék elkészíteni a játékhoz, illetve szerintük Diablo egy külön játékot érdemel, nem pedig egy rakás DLC-t, mint Mephisto esetében.
A Diablo V megjelenése valamikor 2029-ben esedékes.
Forrás: TechRadar Gaming