A Diablo V egyre inkább tűnik egy kísérletnek, mintsem egy számozott epizódnak, viszont a Blizzard minden kijelentéssel igyekszik elhitetni velünk, hogy minden a lehető legnagyobb rendben. Az ARPG-k öreg királya most már ugyan mer kockáztatni, viszont bizonyos elemeiben azért mégiscsak szeretne visszatérni gyökereihez.
A PC Gamernek nyilatkozó Joe Shely, aki nem mellesleg a játék direktora, megnyugtatott mindenkit, hogy a negyedik részhez képest jóval erősebbnek fogjuk érezni magunkat. Kiemelte, hogy a szintlépésnek egy hatalmas eseménynek kell érződnie, amit csúnyán elrontottak a korábbi epizódban a level scalinggel.
Annak, aki nem tudná, a level scaling egy manapság divatos módja annak, hogy a játékos soha ne érezze magát erőfölényben az ellenféllel szemben. Ennek érdekében az ellenfelek szintje folyamatosan emelkedik a játékoséval párhuzamosan, de csak pont annyira, hogy ne érződjön igazságtalannak a helyzet.
Shely elmondása szerint a fejlődés nem állhat meg ott, hogy a szintlépést követően berobban a karakter körül minden, meghal pár szörny, majd mintha mi sem változott volna. Ennek érdekében a csapat átdolgozza a korábbi megoldásokat, amivel Shely lényegében azt is megerősítette, hogy a level scaling valamilyen szinten kikerül a játékból.
A Blizzard elképzelései a franchise jövőjéről egyelőre merőben eltérnek attól, amit a negyedik rész esetében kommunikáltak, szóval kíváncsian várjuk, miben változott még a fejlesztők véleménye.
Forrás: PC Gamer
