Hirdetés

Egy egész csapatnyi fejlesztő hagyta ott a Gearboxot

|

A magas beosztású távozók saját stúdiót alapítanak, a Gearbox fejese látványosan tompítja a kilépésük jelentőségét.

Hirdetés

A cross-play elindulásával a nyár eddig egész jól alakult a Borderlands 3 számára, az Axios azonban nemrég egy aggasztó fejleményről számolt be, amit később a fejlesztő Gearbox Software is megerősített.

A híroldal azt közölte, hogy a Borderlands 3 hét, vezető beosztású fejlesztője egyszerre hagyta el a Gearbox kötelékét egy saját stúdió megalapítása miatt.

Hirdetés

Hivatalos lista nincs, de az Axios forrásai szerint a játék kreatív igazgatója (Paul Sage), vezető producere (Christopher Brock), vezető dizájnere (Keith Schuler), művészeti igazgatója (Scott Kester), valamint a felhasználói élményért felelős igazgató (Chris Strasz) és a vezető karaktertervező (Kevin Penrod) lépett olajra, egy név pedig ismeretlen maradt.

A felsorolást elnézve a Gearbox számára komoly érvágás lehet a lépés, a cég elnöke, Randy Pitchford viszont látványosan igyekezett tompítani a hír jelentőségét:

"Ez a kis csoport nagyszerű és tehetséges, mi pedig nagyon hálásak vagyunk a hozzájárulásukért, a kreativitásukért és a vezetésükért. A legjobb viszonyban hagyják el a Gearboxot, és sok sikert kívánunk az új vállalkozásukhoz. Izgatott vagyok a kilátásaikat illetően, és alig várom, hogy lássam, hogy az erőfeszítésük merre viszi őket. Nagyon remélem, hogy az erős, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatunk egy új formájú, kitartó partnerséghez vezet."

- mondta a vezető az Axiosnak. A CEO azt is elárulta, hogy a távozó fejlesztők egy előkészítés alatt álló projekt csapatába voltak beosztva, ami egyébként is csak egy "kis része annak az átalakulásnak, ami a Gearboxnál folyik". S ha valakinek még ebből sem lenne nyilvánvaló, hogy a stúdiónak mennyire nem fáj a dolog, Pitchford a biztonság kedvéért azt is hozzátette, hogy ha már át kellett esni rajta, akkor ennél jobbkor nem is léphettek volna az érintettek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Mindenki döntse el maga, hogy miként értékeli a történteket és a nyilatkozatot. Ha hihetünk Pitchfordnak, akkor viszont jó hír, hogy a Gearbox következő nagy dobása, a  Borderlands spin-off Tiny Tina's Wonderlands fejlesztése elvileg nem került veszélybe, a munka továbbra is a tervek szerint halad.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)