Volt egy időszak - 2012 és 2018 között -, amikor az egykori BioWare-társalapító Trent Oster stúdiója futószalagon szállította az ezredforduló környékén megjelent BioWare és Black Isle-féle CRPG-k felújított, javított és kibővített, modern operációs rendszerekkel kompatibilis kiadásait, sőt még konzolokra is átültette mindet a Baldur's Gate-től a Baldur's Gate 2-n, az Icewind Dale-en és a Planescape: Tormenten át a Neverwinter Nightsig. Aztán a Beamdog figyelme más projektek felé fordult, a nosztalgiázni vágyó játékosok pedig jobb híján beletörődtek, hogy egyes klasszikusok, mint a 2006-os Neverwinter Nights 2 eredeti állapotukban maradnak, és azon platformok köre sem bővül, amelyeken hozzájuk lehet férni. Éppen ezért jött teljesen váratlanul a bejelentés, amit a Beamdog anyavállalata, a Aspyr tett, mely szerint ráncba szedi, és újra piacra dobja az Obsidian Entertainment szerepjátékát.
Noha a sorszámozásból logikusan következhetne, hogy a Neverwinter Nights 2 élvezetéhez nem árt behatóan megismerni az első részt, valójában az egymással átfedésben lévő settingen túl nincs túl sok kapcsolódási pont, a szereplők csak itt-ott utalnak a korábbi eseményekre, és épp elég kontextust adnak melléjük, hogy ne érezze magát senki se elveszve. A sztori tehát a saját lábain áll, saját főhőssel (aki értelemszerűen a játékos által kreált karakter), saját cselekménnyel, konfliktussal és annak lehetséges feloldásaival.
Kívülről a rozsda marja
Ezzel együtt sem szeretnék senkit lebeszélni a Neverwinter Nights és kiegészítői pótlásáról, mert egyrészt tartalmas D&D-élményekről van szó, másrészt pedig mindig jobb első kézből megtapasztalni, hogy miben javult az utód az elődhöz képest, és miben lépett esetleg vissza, mintsem mások elbeszélésére támaszkodni. Annak, ugyanis, aki játszott az első résszel, rögvest fel fog tűnni, hogy mekkora hátraarcot nyomott hajdanán az Obsidian a harci animációk területén. Mert amíg a BioWare játékában a kézitusát szépen megkoreografált hárítások, kitérések színesítik, a 4(!) évvel későbbi folytatásban ilyesminek nyoma sincs, amit csak részben képes ellensúlyozni, hogy azért a látvány egy vagy talán fél fokkal pofásabb.
De ha már így belekezdtünk, akkor essünk túl a nehezén, és mondjuk ki, amit szükséges: a Dungeons & Dragons Neverwinter Nights 2: Enhanced Edition messze van attól, hogy zsinórmértékként szolgáljon a remasterek következő generációja számára. Az Aspyr sajnálatos módon csak a szükséges minimumot végezte el a felújítási munkálatok során, ami nagyobb felbontást és élesebb textúrákat eredményezett, de közben a karaktermodellek bántóan szögletesek maradtak és a varázslatokat kísérő vizuális effektek láttán sem fog a padlón koppanni az állunk, legfeljebb azért, mert nem akarjuk elhinni, hogy ebből nem tudtak vagy nem akartak a fejlesztők 2025-ben többet kihozni. Persze, az Electron motor ősréginek számít, és nyilván a lehetőségei is limitáltak, de öreg hiba abban bízni, hogy a veterán játékosok a nosztalgia, az ifjabbak meg a retró báj miatt hajlamosak lesznek ezeket a hiányosságokat elnézni a Neverwinter Nights 2-nek. Mi sem tesszük, azok meg pláne nem, akik közel 30 eurót fizetnek érte.
Ráadásul ezzel még nem értünk a technikai gondok végére, mivel egy mentés betöltése a villámgyors SSD-k dacára is simán eltarthat 10 másodpercig vagy tovább, miközben a térképek kicsik. Konzolon (mi Series X-en merültünk el az xboxos változatban) a felhasználói felület sem siet a játék segítségére. Az átgondolatlan menürendszerben nehézkes a navigálás, olyannyira, hogy az már az élmény rovására megy, és kellemetlenül hosszúra nyújtja az akklimatizálódás időszakát. Még több órányi játék után is bizonytalan voltam, hogy mit merre találok, hogyan aktiválok, miként hozok elő satöbbi. Már a felszerelés cserélgetése is feleslegesen túlbonyolított, a küldetésjelölők hiánya miatt pedig az NPC-k felkutatása olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. A kedvesebbik énem azt mondaná erre, hogy játék a játékban, az ellenben, amelyik e sorokat írja, úgy véli, hogy az interfész teljes átdolgozásra szorul, a mai elvárásokhoz igazodó kényelmi funkciók hiánya pedig nem bocsánatos bűn. Tessék szépen pótolni, és nem a modderekre bízni a feladatot!
Szeretném azt mondani, hogy ennyi volt, befejeztem a panaszkodást, de nem tehetem. A kamera ugyanis rendszeresen megmakacsolja magát szűk helyeken (értsd: kb. az összes dungeonben és épületbelsőben), nem hagyva más választást, mint hogy a külső nézetes akció-szerepjátékokra jellemző direkt kontrollból, felülnézetes, kattintgatós irányításra váltsunk. Kész szerencse, hogy nem csak az első opció létezik, ugyanakkor bármelyik nézetből is terelgetjük a karakterünket és a nyomában járó társakat, gyakran megesik, hogy valamelyikük elakad egy-egy tereptárgyban. Olyan is előfordult nem egyszer, hogy a játék egyszerűen visszadobott az Xbox főmenüjébe, az pedig végképp nem fér a fejembe, hogy miért gondolják azt egyes fejlesztőcsapatok, hogy a régóta ismert és gondosan dokumentált bugok kijavítása nem tartozik az újrakeveréssel járó feladataik közé.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Belül lebilincselő és vendégmarasztaló
Mindez azért szomorú, mert a Neverwinter Nights 2 már önmagában is grandiózus kaland és emlékezetes élmény, amire a csomag részét képező kiegészítők rátesznek még néhány lapáttal. Aki el tud vonatkoztatni az imént taglalt problémáktól, az több mint 100 órára elmerülhet a Forgotten Realms világában, és olyan történeteknek lehet a részese, sőt alakítója, amelyekre a stáblista lepörgése után is jó érzéssel gondol vissza. Úgy persze nem nehéz elvarázsolni a játékosokat, hogy az írás kimagasló, a társként mellénk szegődő karakterek pedig egytől egyig érdekes egyéniségek a szerzetesi álmokat kergető törpétől (NWN2) a szellemmedvén (Mask of the Betrayer) át a druidáig, akinek saját dinoszaurusza van (Storm of Zehir). Az alapjátékban egy mocsárvidéken felcseperedett árvát alakítunk, akit a nevelőapja egy sok áldozattal járó rajtaütést követően Téltelenbe küld a birtokában egy különös szilánkkal, amelynek köze van a támadásokhoz és a születése nem mindennapi körülményeihez is. Az eposzi léptékű kaland - amelynek folyamán egy erődítmény menedzselésének a terhe is a vállunkat nyomja - a Mask of the Betrayer című kiegészítőben ér el katartikus végkifejletéhez. Ebben megemelt szintkorlát, korábban nem látott helyszínek, szereplők és ellenfelek tartják frissen az élményt, valamint egy egészen különleges mechanika, amit vétek lenne elspoilerezni.
Ettől teljesen független történet a Storm of Zehir, amely az egzotikus Samarachba viszi a hajótörést szenvedő játékost, akinek egy helyi kereskedelmi társaság szolgálatába állva új szállítási útvonalak megnyitásáról és karavánok biztonságáról kell gondoskodnia, miközben egy összeesküvés szálait igyekszik kibogozni. A kiegészítő legszembeötlőbb újítása a véletlenszerű találkozásokat és összecsapásokat, valamint opcionális mellékküldetéseket, rejtett kincseket és titkos helyszíneket tartogató stratégiai térkép, az ún. overland map bevezetése. És az sem elhanyagolható részlet, hogy a megfelelő vezetői képességek birtokában a kalandozó parti létszámlimitje 4-ről 6-fősre bővíthető.
Az Ossian Studios fejlesztette Mysteries of Westgate már egy kisebb lélegzetű sztoribővítmény, amely ugyan nem rázza fel új mechanikákkal a formulát, de az a cirka 12-15 óra, amit a nyugatkapui alvilág feletti uralomért küzdő vámpírok és vérpatkányok között töltünk, a legkevésbé sem érződik elpazarolt időnek. Úgy aztán pláne nem, hogy a körökre osztott harcok a sajnálatosan visszabutított animációk ellenére is roppant élvezetesek, elvégre azokra a jól ismert alapokra épülnek, amelyek a Baldur's Gate 3-ban is tökéletesen megállták a helyüket. A valós időben zajló küzdelmek során bármikor megállíthatjuk az akciót, hogy újratervezzük a csapat formációját, átgondoljuk a képességek bevetését, és a legjobb(nak tűnő) stratégiát válasszuk. Természetesen akár a csillagos égig tolhatjuk a nehézségi szintet ha keveselljük az ellenfél által kifejtett ellenállás mértékét, és akár osztozhatunk is a terhen a barátainkkal, mivel az Aspyr nem feledkezett meg a többjátékos opcióról. Ráadásul elfelejthetjük végre azt a szerencsétlenkedést (a sorozatszám manuális megadása, külön klienskiegészítő letöltése és telepítése stb.), ami sokak kedvét elvette a GOG-exkluzív Neverwinter Nights 2 Complete multijának kipróbálásától.
Haragszom, amiért az Aspyr nem szánt több időt erre a remasterre, és nem végzett alaposabb munkát, mert ennél többet érdemelt volna a Neverwinter Nights 2. Tény, hogy a grafika poros, a technikai hibák gyakoriak, az interfész bosszantó, a töltési idő zavaróan hosszú, ugyanakkor még mindig képes beszippantani az embert, hogy aztán hetekig ne is akarjon mással játszani.
