Hirdetés

Conan Exiles - a mai megjelenés mellett másnak is örülhet a Funcom

|

Véget ért az Eary Access, hivatalosan is megjelent a játék.

Hirdetés

Ugyan sok dolgot végül ki kellett vágnia a fejlesztőknek a kész játékból, de végre búcsút inthetünk a Conan Exiles korai hozzáférésű időszakának, elérkeztünk a hivatalos megjelenéshez.

Hirdetés

A nap nap egyfelől elhozta számunkra az utolsó simításokat jelentő lauch update-et az összes érintett platformra, valamint egy pofás launch trailert is kaptunk, elvégre ha egy játék debütálását nem kíséri új előzetes, akkor az a cím tulajdonképpen manapság már meg sem jelent. Mutatjuk az említett videót: 

A fejlesztők szerint rengeteg dolog változott a Conan Exilesban az Early Access óta: közel megkétszerezték a bejárható területeket, több tucat új játékmechanikát és még sok más tartalmat pakoltak a végleges verzióba. A kész játékba ezenkívül bekerült két új biom, a Swamp és a Volcano, illetve a felújított Purge játékmenet is.

A megjelenés mellett pedig egy másik nagy mérföldkő miatt is örülhetnek a fejlesztők, hiszen a mai nappal bezárólag sikerült egymillió példányt eladni a játékukból, ami egy hosszú ideig early access státuszban létező projekt esetében szép teljesítmény. 

A Conan Exiles a mai naptól teljes pompájában elérhető PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en. Ti próbáltátok már a teljes verziót?

Conan Exiles
Ha van játék, amit a Naturisták Világszövetsége támogatna, akkor ez az.
Ami tetszett
  • Megfelelő a túlélési érzet
  • Számos lehetőség a fejlesztésre
  • Ötletes játékosok
Ami nem tetszett
  • Még mindig sok a bug
  • Még mindig akadnak a szerverek
  • Nem ad túl sok támpontot
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)