Hirdetés

Azért nem lesz The Sims 5, mert még mindig túl jól tejel a 4

|

Laura Miele szerint nem lenne játékosbarát, ha mindenkinek a nulláról kellene kezdeni és elengedni azt a rengeteg DLC-t, amit az évek során felhalmoztak.

Hirdetés

Több mint egy évtizedes pályafutás után is töretlenül robog a The Sims 4, és a jelek szerint ez nem is fog változni a közeljövőben. Az Electronic Arts továbbra is elkötelezett a játék támogatása mellett, és a Sims-univerzum bővítését nem egy teljesen új játékkal, hanem a meglévő alapokra építve tervezi. Laura Miele, az EA nem-sport játékokért felelős vezetője egy a Varietynek adott interjúban egyértelművé tette: jelenleg nincs tervben a The Sims 5.

Miele kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben több mint 85 tartalomcsomagot adtak ki a The Sims 4-hez, amelyek máig rendkívül sikeresek, és nem lenne játékosbarát megoldás, ha mindezt el kellene engedni egy új rész miatt.

"Nem szeretném, ha a játékosoknak nulláról kellene kezdeniük és feladni mindazt, amit eddig létrehoztak vagy megvásároltak"

- hangsúlyozta Miele, melyből nem nehéz kiolvasni, hogy melyik elem a legfontosabb. Mindenesetre a cél látszólag inkább az, hogy a jelenlegi játékot modernizálják, bővítsék és új élményekkel gazdagítsák. Főleg, ha még mindig ennyien veszik.

Hirdetés

A jövő a meglévő technológiák frissítéséről és új játékmódok bevezetéséről szól. Az EA továbbfejleszti a The Sims 4 alapját, emellett olyan projekteket is indít, mint a többjátékos élményt ígérő Project Rene. A tervek szerint mobilos verziók, "cozy game" stílusú élmények és régiónként eltérő tartalmak is készülnek, például Ázsiában a Nintendo együttműködésével.

A technikai frissítésekre vonatkozó kijelentések különösen felkeltették a veterán játékosok figyelmét. Sokan már régóta egy új Sims epizódra várnak, mert a The Sims 4 kezd elavultnak hatni, még a rendszeres frissítések ellenére is. Miele nyilatkozata azonban arra utalhat, hogy nem új játékkal, hanem a jelenlegi alapok mélyreható átalakításával válaszolnak a közösség igényeire - így a The Sims 4 még jó ideig a széria központi darabja maradhat.

A legutóbbi kiegészítő az Enchanted by Nature címet viseli, és a természetközeli életmódot helyezi a középpontba, néhány különös, fantasy elemmel meghintve.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)