Hirdetés

Az Xbox elnöke szerint az exkluzív játékok ideje lejárt

|

Sarah Bond szerint ez már egy "elavult" szemlélet és már nem így működik a játékvilág.

Hirdetés

Az Xbox az elmúlt években fokozatosan elmozdult attól a stratégiától, amely a konzolpiac egyik legfontosabb alappillére volt és valójában már nem is csinál exkluzív játékokat. Míg korábban egy konzol sikerét az határozta meg, hogy milyen egyedi címeket kínál, Sarah Bond, az Xbox elnöke szerint ez a szemlélet mára "elavult". 

A Mashable-nek adott interjújában Bond arról beszélt, hogy a játékiparban gyökeres változás zajlik, és az exkluzívitás már nem játszik ebben szerepet.

"A világ legnagyobb játékai ma már minden platformon elérhetők. Elég megnézni a Call of Dutyt, a Minecraftot, a Fortnite-ot vagy a Robloxot - ezek azok a címek, amelyek ma valóban közösségeket építenek. Az emberek együtt akarnak játszani, függetlenül attól, ki milyen eszközt használ. Az, hogy egy játékot egyetlen áruházhoz vagy eszközhöz kötünk, a legtöbb játékos számára már idejétmúlt gondolat."

Hirdetés

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Xbox az utóbbi időben kevés saját exkluzív címet adott ki, szóval Bond ezzel valójában ezzel csak megerősítette a Microsoft régóta hangoztatott stratégiáját. Az Xbox mára nem egy hardverként, hanem szolgáltatásként pozícionálja magát, vagyis egy olyan ökoszisztémaként, amelyen keresztül bárhol, bármilyen eszközön lehet játszani.

Az Xbox filozófiája jól illeszkedik a 2025-ös játékipari trendekhez, ahol az iparágat olyan élő szolgáltatásként működő óriások uralják, mint a Fortnite, a Call of Duty, a Roblox és a Minecraft, amiből kettő ráadásul már a Microsoft tulajdonában van. De akkor miért venne bárki Xboxot, ha minden mindenhol elérhető? Bond szerint a válasz a rugalmas játékélményben rejlik, vagyis abban, hogy az Xbox ökoszisztéma mindenhol elérhető, legyen szó felhőalapú játékról, PC-ről, konzolról vagy hordozható eszközről. 

"Ezzel az eszközzel újabb módot kínálunk a játékra, ugyanúgy, ahogyan a felhő, a PC vagy a nappaliban lévő konzolaink is. Ezek együtt alkotják azt a szabadságot, amelyet az Xbox kínálni szeretne."

- mondta Bond a ROG Xbox Ally X kézi konzol kapcsán.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)