Hirdetés

Az új League of Legends játék előbb érkezik, mint hinnéd

|

A Riot Forge brand alatt érkező új kalandot már ebben a hónapban pörgethetjük.

Hirdetés

A Riot Games még 2019-ben árulta el, hogy Riot Forge gyűjtőnév alatt összeszednek pár indie csapatot, akik majd egészen új élményeket hoznak a League of Legends világába. Akkor be is jelentettek két új játékot Ruined King és CONV/RGENCE címekkel, de ezek azóta is késnek.

Nem úgy a Hextech Mayhem: A League of Legends Story, amit tegnap jelentettek be, és már a jövő héten be is fut majd. A fejlesztők már az előrendelést is beindították.

Hirdetés

A játék maga egyébként egy ritmikusplatformer Ziggs és Heimerdinger főszereplésével. A feladatunk az lesz, hogy zenére, ütemes ugrásokkal kerüljük el az akadályokat és robbantsuk fel ellenfeleinket. A dallamok zúznak, a pályák pedig látványosnak tűnnek, legalábbis a bejelentő trailer alapján.

Egy alapvetően kis projektről van szó, ami így nem is kerül sokba: Steamen már 9 euróért előrendelhető a cucc, és az előrendelésért cserébe még egy Ruined Ziggs skint is kaphatunk a League of Legendsben. A játék egyébként PC mellett Nintendo Switchre is érkezik november 16-án.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)