Az új konzolgeneráció rajtjáról még mindig nem tudunk semmit és a piac jelenlegi helyzetéből kiindulva nem is mostanában valószínű, de az Epic Games már most azt tervezi, hogy az Epic Games Store az Xbox következő hardverén már az első naptól kezdve elérhető lenne.
Erről Steve Allison, az Epic egyik vezetője beszélt, aki szerint a Microsoft egyértelműen jelezte, hogy nyitottak a bolt befogadására az új Xboxon.
Allison szerint az Epic kész technikailag is alkalmazkodni az Xbox követelményeihez, és amennyiben a Microsoft álláspontja nem változik, az Epic Games Store a megjelenés napján ott lesz az új konzolon. Ez önmagában is jelentős fordulat lenne, hiszen a konzolos digitális piacterek eddig szinte teljesen zárt rendszerek voltak, a PlayStation, az Xbox és a Nintendo saját áruházaikon keresztül értékesítették a digitális játékokat, amikből persze le is vették a maguk jutalékát.
Ha az Epic Games Store valóban megjelenik az Xboxon, az alapjaiban alakíthatja át a konzolos vásárlási szokásokat. A PC-s világban természetes, hogy több digitális piactér létezik egymás mellett, de konzolon ez eddig elképzelhetetlen volt. Egy ilyen lépés azt is jelentené, hogy a Microsoft saját boltja közvetlen versenytársat kapna ugyanazon a platformon, ami nagyon furcsa dolgokat eredményezne. Mondjuk azt, hogy egy játék két helyen, két különböző áron is megvásárolható lenne.
Egyelőre nehéz megmondani, hogy a Microsoft valóban hajlandó-e lemondani a kizárólagos bevételek egy részéről. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a nyitottabb ökoszisztéma növelné az Xbox vonzerejét, és hosszabb távon több felhasználót és nagyobb forgalmat hozna.
Allison szerint az Epic célja nem a Steam "letaszítása", hanem a békés együttélés. Ha az Epic Games Store viszont valóban ott lesz a következő Xboxon, az nemcsak az Epic és a Microsoft kapcsolatát, hanem az egész konzolos piac működését is új alapokra helyezi. Aznap.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!