Hirdetés

Az Overwatch 2 új hősei nem lesznek mindenki számára egyből elérhetők

|

A free-to-play modellre váltásnak is megvannak a maga hátrányai.

Hirdetés

Ahhoz képest, hogy már egy hónap sem választ el minket az Overwatch 2 megjelenésétől, feltűnő csend honol a program körül, amit csak elszórtan tör meg a közösség egy-egy felfedezése. Most például azt sikerült kideríteni, hogy a fejlesztők miképp dolgozzák át az új karakterek megjelenésének működését, hiszen a free-to-play modellben nem annyira magától értetődő, hogy amint bekerül egy hős, mindenki szabadon választhatja is a meccsek során.

A Blizzard egyelőre hallgat az ügyben, ám a ResetErán felbukkant néhány képernyőmentés, amelyek arról tanúskodnak, hogy bizony az Overwatch 2-ben az újonnan érkező hősök alapértelmezetten zárolva lesznek, és a játékosok csakis XP gyűjtésével oldhatják fel őket.

Hirdetés

E feltétel alól értelemszerűen az mentesül majd, aki megveszi az Overwatch 2 belépőjét, ez ugyanis automatikusan hozzáférhetővé teszi az aktuálisan friss hőst. Az első szezonban Kirikóé ez a megtiszteltetés, aki az első támogató lesz 2019 óta. A Season One Premium Battle Pass tulajdonosai 80 szintnyi jutalmat szerezhetnek meg, többek között például a Mythic Cyber Demon Genjit és a Legendary Hinotori Kirikót.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Mint említettük, a hivatalos megerősítés még várat magára, azonban biztos, hogy nem sokáig, hiszen az Overwatch 2, már ha nem kell valamilyen okból elhalasztani, október 4-én mindenki számára ingyenesen elérhetővé válik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)