Hirdetés

Az id visszatér

|

„Nem vész el, csak átalakul.” Az energia meghatározását az id Software-re is lehet alkalmazni: a Doom 3, illetve a Raven által fejlesztett Quake 4 után mintha eltűntek volna a balfenéken, pedig „valamin” igazi gőzerővel dolgoznak…

Hirdetés



Az utóbbi években az id Software csillaga mintha letűnt volna… A Doom 3 bár rendkívül pozitív szakmai kritikákat kapott, ugyanakkor igencsak megosztotta a játékos közönséget, az Id által kiadott, de a Raven által készített Quake 4 pedig egyértelműen igencsak halovány próbálkozás volt a megszokott id minőséghez képest. Közben pedig a licencelt 3D motorok piacát egyértelműen az Epic uralja. Mindenkinek úgy tűnik, hogy bár az Id tanította meg a világnak, mi is az az FPS, a mestert mégis lehagyták a tanítványai…
Ugyanakkor hiba lenne leírni az id Software-t. Nagyjából ugyanazok az emberek dolgoznak ott most is és ugyanúgy be szeretnék bizonyítani a világnak, hogy ők az FPS koronázatlan királyai…



A jövő négyfelé ágazik
Az id jelenlegi fejlesztéseinek egy részéről viszonylag sokat lehet tudni, a többit viszont titokban tartják. Azt már jól tudjuk, hogy a Splash Damage külső brigád gőzerővel dolgozik az Enemy Territory: Quake Wars-on, amely több platformon is meg fog jelenni. A Doom 3 motorjának multiplayeres továbbfejlesztése ugyan szemöldökráncolásra késztethet egyeseket de hát reménykedjünk, hogy az id összehozza. :)
A másik munkájuk egy teljesen új motor, amely le fogja cserélni majd a Doom 3-at. Állítólag teljesen multiplatform engine-ről beszélünk, amely az id „szerény” véleménye szerint alázni, gyalázni fogja az Epic munkáját… Meglátjuk…
Aztán itt vannak az olyan „kamrában heverő” ip-k, mint a Wolfenstein, amelyet a Raven biztosan nem hagy majd parlagon heverni (reméljük, jobb lesz, mint a Quake 4…), annál is inkább, mert az Activision szeretné, ha a még több lehúzott rókabőrből még több zseton áramolna be mostanában igencsak megcsappant „kincses kamrájukba”… Na jó, gonosz vagyok: igazából poén lenne egy új Wolfy 3D…
Végül ott a John Carmack által fejlesztett teljesen új ip, amely ugyan minden bizonnyal a már említett motort használja majd, viszont egyik korábbi szériához (Doom, Quake) sem lehet majd kötni. Szerintem kíváncsiság olyan erővel furdal mindenkit, hogy vajon mi is lehet ez a játék, hogy a betontörő gép hozzá képest fogpiszkálónak számít…



Carmack hallgat és fejleszt, Hollenshead beszél…
Az emberek szerintem a leginkább arra kíváncsiak, hogy az a bizonyos „aztakú…!!!” érzés megint elfogja-e majd őket, mint anno a Wolfenstein 3D-nél, aztán a Doomnál, később meg a Quake-nél? „Biztos vagyok benne, hogy a „WoW-faktor” most is olyan erős lesz John legújabb játékánál, mint régen!”- nyilatkozta lelkesen Todd Hollenshead. És hogy miért van ilyen nagy csend a játék körül? „Mi nem szoktunk azzal foglalkozni, hogy megkérjük azokat az embereket, akik licencelték a motorunkat, hogy „közhírré tétessék” különböző press release-ekben, hogy mi milyen királyosak vagyunk, vagy mekkora császárság a technológiánk.” – szúrt oda „finoman” Hollenshead az Epic-nek…
Pedig az új Carmack játék Tedd szerinte nagyon, nagyon oda fog verni… „A grafikusok és művészek által kiagyalt vizuális világokat és lényeket totálisan meg tudjuk majd valósítani az új motorral, végre nem kell majd azt mondanunk, hogy fogják vissza magukat, mert ezt, vagy azt a feature-t az engine nem engedi meg…”



Most még „no name”, de hogy nem lesz „noname” az tuti…
A játékról egyébként még nem tudni semmit, még a neve sem publikus, azonban annyi már ismert, hogy rengeteg külső területet láthatunk majd, ami eddig nem jellemezte az Id játékokat… Egyelőre még maga az engine is a névtelenség homályába vész, de az biztos, hogy az id vissza akar kerülni a licenc bizniszbe. Mi mindenesetre tűkön ülve várjuk az első információmorzsákat és amint megtudunk valamit, azt megosztjuk veletek. (A képek az ET: Quake Wars-ból vannak)

Kapcsolódó videó:

Enemy Territory: Quake Wars GeForce 8800 Launch Event

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)