Hirdetés

Az Assassin's Creed Shadows a One Piece sztárjával és egy mangával erősít

|

Mackenyu, a népszerű japán színész a hangját és az arcát is adja a Ubisoft játékához.

Hirdetés

Kétszer ugyan elhalasztotta már a Ubisoft az Assassin's Creed Shadows premierjét, de harmadjára talán már nem fogja, ezért most arra készülünk, hogy március 20-ától lezsűrizhetjük a 2007 óta futó széria legújabb tagját. A közelgő megjelenés miatt kezd felpörögni a marketinggépezet is, amely rövid időn belül két meglepetéssel is szolgált: egyfelől kiderült, hogy a netflixes One Piece adaptáció sztárja is feltűnik majd a játékban, másrészt megtudtuk, hogy a történet előzményeit stílszerűen nem nyugati képregény, hanem manga formájában mesélik el az alkotók.

Az utóbbi első körben csak Japánban lesz elérhető az Assassin's Creed Shadows megjelenésével párhuzamosan, de később majd nemzetközi forgalomba kerül. A borítóján szereplő női aszaszin látszólag nem Naoe, egyes rajongók azt feltételezik, hogy az anyja lehet.

Hirdetés

A One Piece-ben Roronoa Zoro közönségkedvenc karakterét életre keltő Mackenyu Maeda számár a mostani az első videójátékos szereplője. Elmondása szerint kellemes emlékeket őriz a szériáról, még középiskolás volt, amikor 2007-ben megjelent az első Assassin's Creed, amikor pedig tudomást szerzett róla, hogy az új rész Japánban játszódik, úgy érezte, feltétlenül részt kell vennie a projektben.

Mackenyu a Gennojo nevű bajkeverő tolvajt alakítja az Assassin's Creed Shadowsban, egy sármos nőcsábászt, aki szakéval tompítja összetört szíve fájdalmát. A rövid bemutató alapján úgy tűnik, hogy Naoe közelebbi kapcsolatba kerülhet vele.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Assassin's Creed Shadows
Az Assassin's Creed Shadows bizony a Valhalla óta készült egyik legszórakoztatóbb Ubisoft játék lett.
Ami tetszett
  • két merőben eltérő játékmenetet kínáló, szerethető főhős
  • temérdek tennivaló, hatalmas bejárható világ
  • kifejezetten mutatós látvány, gyönyörű növényzet
  • temérdek legyilkolásra váró célpont, legyőzendő frakció
  • számos ponton testreszabható élmény és nehézség
Ami nem tetszett
  • azok a fránya erdők...
  • egy idő után elég sokat kell farmolni a felszerelés fejlesztéséhez
  • jelenkori történetszál gyakorlatilag nem létezik
  • az Animus Hub ebben a formájában teljesen felesleges
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)