Hirdetés

Assassin's Creed Origins - Egyiptomban is vannak bandaháborúk

|

Az AC kivett egy lapot a GTA kézikönyvéből, és elhozta az ókorba is a bandaháborúkat annyi különbséggel, hogy itt lóhátról lőnek majd egymásra a gazfickók.

Hirdetés

Nem Bayek lesz az egyetlen bajekkverő az Assassin's Creed Origins világában. Az utcákat járva bele fogunk futni egymással harcoló NPC-kbe, akik nézeteltéréseik miatt a kövekhez nyúltak. Nagyjából olyan ez az egész, mint a GTA-ban a rivális bandák voltak.

Több frakció lesz a játékban, az ezekhez tartozó NPC-k pedig teszik majd a dolgukat napközben: dolgoznak a frakcióért, és családjaikért, és ha valaki ennek útjába áll, azt illedelmesen megfejelik. Ez nem úgy működik majd, hogy amerre jársz arra "véletlenül" bunyók törnek ki, hanem autentikusan, maguktól esnek majd egymásnak a karakterek.

A játékos dönthet úgy, hogy beleugrik egy-egy ilyen összetűzésbe, elkerülheti őket, vagy akár Senu szemein keresztül is megfigyelheti az eseményeket, hogy aztán a hullákba rejtett mérgekkel meglepje az arra járó rablókat.

Egyelőre három frakciót ismerünk (Rebels, Ptolemies és a Bandits), de a kreatív rendező Ashraf Ismail elmondása szerint, több kisebb banda is lesz a világban. Alig várjuk, hogy megismerjük őket. Aztán halomra vágjuk őket XP-ért.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)