Jelentős átszervezés zajlik az Assassin's Creed Hexe fejlesztése körül, ami nemcsak a tegnap hivatalosan is távozó rendező miatt egyértelmű. Az Insider Gaming értesülései szerint nagyjából 50 fejlesztőt vettek le a projektről, miután az új vezetés változtatásokat kezdett bevezetni a franchise irányításában.
A hírek szerint a döntés nem sokkal azután született meg, hogy az Ubisoft egy másik, Alterra kódnevű projektet is törölt.
Az érintett fejlesztők az úgynevezett Interproject csapatba kerültek, amely lényegében egy "várólista" azok számára, akik éppen nem dolgoznak aktív projekten a cégnél. A belsős szabályok szerint az ide áthelyezett munkatársaknak három hónapon belül új projektet kell találniuk, különben kockáztatják, hogy redundánssá válhatnak a stúdiónál.
A belsős információk szerint nemcsak a csapat méretét érinti az átszervezés, hanem a játék koncepciójában is beállnak változások. Jean Guesdon, aki idén vette át az Assassin's Creed széria felügyeletét, úgy döntött, hogy például kiveszik a korábban tervezett macska társat a játékból.
A játék ezzel együtt realisztikusabb megközelítést alkalmaz a boszorkányság tematikájával kapcsolatban is, tehát a főhős nem természetfeletti képességeket kap, hanem valamennyire valóságos kémiai ismeretei lesznek, így a "varázslatnak" tűnő dolgok valójában laza tudományos alapokon nyugszanak majd.
A játékot jelenleg 2027 júniusára ütemezték, de iparági források szerint a mostani lépések arra utalhatnak, hogy az Ubisoft költségcsökkentésre törekszik, és akár az év végi ünnepi szezonra is eltolhatja a megjelenést.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!