Hirdetés

Nagyon menő játékon dolgozott az Arkane Austin, mielőtt a Microsoft bezárta volna

|

Harvey Smith-t, a stúdió vezetőjét is megviselte a Microsoft döntése, ami szerinte elhibázott volt.

Hirdetés

Dicstelen véget ért az Arkane Austin pályafutása, hiába álltak a stúdió mögött olyan kiemelkedő alkotások, mint a Dishonored és a Prey. A totális mellényúlásnak bizonyult Redfall kudarca után még Phil Spencer és Matt Booty is fogadkozott, hogy megmentik a kooperatív fókuszú vámpíros lövöldét, végül csak leállították a játék támogatását, de ami még rosszabb, a fejlesztőket is szélnek eresztették.

A stúdió bezárása nemcsak a múltbéli sikerek miatt fájdalmas veszteség, hanem azért is, mert a döntés következtében már sosem láthatnak napvilágot a fejlesztés alatt álló projektek. Egyebek mellett ezekről is beszélt Harvey Smith, az Arkane Austion egykori stúdióvezetője a My Perfect Console podcast vendégeként. 

Hirdetés

Közvetlenül a bezárás előtt egy titokzatos alkotás formálódott a csapat kezei között, amelyre Smith úgy hivatkozott, hogy nagyon menő volt, de a részletekre sajnos nem tért ki. Korábbi pletykák egy új Dishonored epizódról szóltak, de ezt nem tudjuk megerősíteni. Azt ellenben elmondta még, hogy volt idő, amikor az Arkane Austin egy új Tiefen munkálkodott egészen addig, amíg az Eidos-Montréal vissza nem vette a jogokat, de ami még izgalmasabb, egy megkezdett Blade Runner-adaptáció is ott maradt a fiók mélyén, pedig Smith szerint hatalmas lehetőség rejlett benne.

Ami a csapat hattyúdalát, a Redfallt illeti, arról Smith ma úgy gondolja, hogy ha a játék a későbbi, 1.4-es állapotában jelenik meg, jóval kedvezőbb fogadtatásban részesült volna, és ezért hálás is a Microsoftnak, amiért engedélyt kaptak az utolsó frissítésre. A stúdió bezárását azonban továbbra is súlyos hibának tartja, mert hitt az Arkane Austin jövőjében.

Smith elmondása szerint a döntés teljesen váratlanul érte a csapatot. Egy nappal korábban kapott egy telefonhívást, majd egy álmatlan éjszaka után szembesült a ténnyel, hogy vége. Bár tisztában van azzal, hogy a nagyvállalatok üzleti alapon döntenek, ezzel az elhatározással mélyen nem értett egyet. Különösen a pályakezdő fejlesztők sorsa nyomasztotta, akiknek ez volt az első vagy második játékuk az iparágban, és egy ilyen sokk alapjaiban rengette meg őket. Smith szerint sokaknál nemcsak szakmai, hanem személyes válságot is okozott a történtek feldolgozása. Ő maga is csak hónapokkal később tudta igazán felfogni a helyzet súlyát, mivel addig teljes erővel a Redfall rendbetételén dolgozott.

Az Arkane Austin eltűnésével tovább szűkült az egyik legkomplexebb és legizgalmasabb videójátékos műfaj, az immersive simek kínálata. Ma már ritkák az olyan élmények, mint a Dishonored,  a Prey, a Deus Ex vagy a Thief. A Perfect Dark reboot pont ebbe a halmazba tartozott volna, amit szintén a Microsoft kukázott az azt fejlesztő The Initiative stúdióval együtt. Az pedig erősen kérdéses, hogy a pillanatnyilag a Marvel's Blade-et kalapáló Arkane Lyon valaha is visszatér az ilyen szellemiségű alkotásokhoz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)