Hirdetés

Annyi a munka, hogy már nem bírják a Palworld fejlesztői

|

Miként a Pokémon-hasonmásokkal teli túlélőjáték sikerére, úgy annak tartós üzemeltetésére és szüntelen csiszolgatására sem készült fel a csapat.

Hirdetés

Kezd már valamelyest alábbhagyni a játékosok millióit magával ragadó Palworld-láz, mivel a Steam legkelendőbb játékait felsoroló listáján már nemcsak a free-to-play Counter-Strike 2 előzi meg, hanem a Sony támogatását élvező Helldivers 2 is. Mindazonáltal még mindig rengetegen (e sorok írásakor 755 745-en) múlatják az időt azzal, hogy paloknak nevezett zsebszörnyeket fognak be, használnak hátasként, harcoltatnak egymással, vagy dolgoztatnak végkimerülésig.

A minden várakozást felülmúló sikernek azonban vannak olyan következményei is, amelyekkel a Pocket Pair csapata előzetesen nem kalkulált. Ilyen például, hogy a PC-n és Xbox Series X|S konzolokon több mint 19 millió játékossal rendelkező Palworld szervereinek üzemeltetése önmagában közel félmillió dollárba kerül havonta. Ezt persze bőségesen fedezik az eladások, de ahhoz, hogy a bevételek ne apadjanak el, gyors tempóban kiadott patchek, frissítések, a játékosok által igényelt funkciók és persze új tartalmak is kellenek.

Hirdetés

Márpedig a Pocket Pair ezen a területen komoly deficittel küzd, egyszerűen túl kevés fejlesztője van, így a stúdió kétségbeesettnek hangzó álláshirdetést adott fel a közösségi médiában. A japán nyelvű hivatalos X-fiókon megjelent bejegyzés szerint rengeteg munka vár még a Palworldre, nekik pedig kollégákra és "barátokra" van szükségük minden létező pozíció betöltésére, de elsősorban mérnökök és a tervezésben jártas szakemberek hiányoznak. Bármilyen motorral szerzett tapasztalat megteszi, amíg a jelentkezőknek van rutinjuk, és részt kívánnak venni egy egészen új típusú játék létrehozásában.

Ráadásul várják el az alkalmazottaiktól a Pocket Pair vezetői, hogy palok módjára rabszolgaként gürizzenek, hanem éppen ellenkezőleg, rugalmas munkaidőt, számottevő előnyöket, "gyakorlatilag nemlétező" túlórát ígérnek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)