A Call of Duty széria idén a Modern Warfare 4-gyel jelentkezik, mely a korai konfliktus fiktív kiéleződése mentén mesél majd el egy elméletileg földhözragadtabb történetet a korábbi játékok néhány szereplőjének visszatérésével, már ha érdekel valakit még a kampány ezen a ponton a CoD esetében.
Fontos változtatás ugyanakkor a korábbi évekhez képest, hogy a Microsoft a Game Pass árcsökkentésének nyomán azzal a kompromisszummal él, hogy ez a játék már nem lesz az első napon elérhető az előfizetéses szolgáltatás kínálatában. Aki játszani akar vele, annak meg kell vennie. Ez pedig meglepően nagy hangsúlyt kapott a játék marketingjében.
A játékhoz kapcsolódó több, a korai hozzáférést hirdető marketinganyag elég fennhangon hirdeti ezt, ami egy kicsit olyan érzést kelt, mintha kb. ez lenne az egyetlen selling-point, ami a játék megvásárlása mellett szól. Persze érthető, hogy a vásárlók tudatára akarják adni ezt a helyzetet, viszont az, hogy ennyire előtérben szerepel ez az üzenet, kicsit tukmálós érzést kelt.
Tervezitek beszerezni a Call of Duty: Modern Warfare 4-et? Vagy ráér majd akkor, amikor valamennyi idővel később óhatatlanul is bekerül a szolgáltatásba? Írjátok meg odalent!