Az Ace Combat 8 pontosan olyan játék, amilyennek az ember egy Ace Combat-játékot elképzel. Repülőgépek száguldoznak az égen, rakéták repkednek minden irányba, valaki folyamatosan ordít a rádióban, a háttérben pedig akkora robbanások történnek, mintha a teljes hadiipar egyszerre döntött volna úgy, hogy ma különösen látványos napot tart.
Több a dráma, mint egy Mónika showban
A sztori szerint az Ace Combat fiktív népei képtelenek odahaza nyugalomban makramézni, így 10 évvel a hetedik rész után, 2029 júliusában a Sotoai Köztársaság úgy gondolja, ideje felkelni a tévé elől, és megtámadni a Közép-Useai Föderációt (FCU). És ha a Sotoai Köztársaság eldönt valamit, akkor addig dobálja az áruházi kisvonatba a százast, amíg a tenger fenekére nem küldi az FCU haditengerészetét. A megmaradt túlélők, a szétszóródott katonák és a csőstül érkező menekültek egy elavult, jobb napokat is megélt repülőgép-hordozón, az FCU Endurance-en próbálják meghúzni magukat, jó messze a frontvonaltól. Itt jövünk képbe mi, akit a tengeren reménytelenül ringatózó mentőcsónakjából kimentett, névtelen pilótaként húznak fel a fedélzetre. Személyünk kész főnyeremény, mivel mi fogjuk helyettesíteni Jan "Rex" Cope-ot, az FCU egykori legendás és ünnepelt pilótáját. A Sotoai Köztársaság hirtelen támadásakor Rex volt az egyetlen, aki képes volt felvenni a harcot a megszállókkal és a rettegve tisztelt orbitális kinetikus fegyverekkel. A hadvezetés az ő személye köré építette fel a "Theve Szárnyai" mítoszt, mint a főváros és az egész nemzet sérthetetlen védelmezőjét. Ám Rex is csak ember, így egy nem túl szép napon lelőtték, és meghalt.
Joker Flight
A játék alapkoncepciója szinte semmit nem változott az előző részhez képest, így mórickaábra-jelleggel úgy lehetne felvázolni, hogy gépkiválasztás, felfegyverzés, felszállás, csihi-puhi, húzás haza. Természetesen mindezt nem egyedül hajtjuk végre, hiszen a Joker Flight nevű bandánkban ott van még William "Noise" Coster, a csapat forrófejűbb, lazább tagja, aki nem igazán riad vissza a húzósabb helyzetektől. A század női tagja Tasha Severskaya, a hidegfejű, profi és nagyon fegyelmezett pilótanő, aki a taktikai helyzetekre és a feladatok precíz végrehajtására összpontosít, továbbá Ellington "Professor" Baxter, a kötelék "agytrösztje" és legtapasztaltabb motorosa, aki technikai és stratégiai meglátásaival segít a nehezebb szituációkban. Ők azok, akiknek parancsot is adhatunk és velük vesszük fel a harcot, hogy a gonosz sotoai katonákat visszaűzzük oda, ahonnan jöttek. Hiszen miért ne lenne elég négy gép és négy pilóta egy inváziós hadsereg ellen?
Húzzad a kart, nyomjad a gombot!
Ha valaki az Ace Combat 8 kapcsán komoly repülési fizikára számít, akkor róla joggal feltételezhető, hogy egyetlen korábbi résszel sem került szorosabb kapcsolatba. A repülési modell színtiszta árkád.
A gépek úgy fordulnak, mintha a fizika törvényei legfeljebb udvarias ajánlások lennének, az irányítás pedig néhány másodperc alatt kiismerhető.
Nincs szükségünk szakszolgálati engedélyre, aerodinamikai mérnök diplomára, de még egy használható térképolvasási képességre sem. A lényeg, hogy tudjuk, merre van az ellenség, és azt, hogy melyik gomb a gépágyú és melyik a rakéta. Meglátjuk a ellenséget, rakéta, robbanás, és jöhet a következő. Az Ace Combat 8 harcrendszere könnyen tanulható, az első órákban pedig kifejezetten szórakoztató érzés egyre magabiztosabban küldözgetni a rakétákat az ellenfél felé. A pacifista lelkületűek kedvéért érdemes megemlíteni, hogy az ellenséges vadászgépek pilótái minden esetben sikeresen katapultálnak, tehát a drága jó digitális figurák egyike sem vész oda. A helikopteresek meg a bombázósok viszont felejtősek, nekik annyi, de ők kivétel nélkül mind adócsalók vagy idős emberekből pénzt kisajtoló szélhámosok, szóval úgy kell nekik, minek mentek oda. Phej!
Túl az Óperencián
A játék egyik újítása, hogy a térkép nem kicsi. Ez papíron jól hangzik, a gyakorlatban pedig még jobban. A világ valóban hatalmasnak érződik, így repülés közben sokkal jobban átjön a sebesség és a távolság jelentősége. Végre nem egy néhány négyzetkilométeres pályán körözünk, amelynek a szélénél már ott vár az "out of játéktér" felirat. Habár az Ace Combat 8 az eszeveszett lövöldözésen alapuló játékélmény kétlábon járó zászlóshajója, ennek a hatalmas térképnek köszönhetően olykor akad néhány szabad másodperc, hogy gyönyörködjünk egy kicsit a tájban. Mert lehet is benne, mivel az Unreal 5 motorral meghajtott látvány legalább annyira csodás, mint amikor a 45 kilós thai masszőrlány egy óra után végre abbahagyja a kínzásodat.
Egészen megnyugtató egy naplementében történő kötelékrepülés, az égen vattacukor módjára bolyhosodó cumulusok látványa, és a part menti települések szépen megalkotott épületei. A repülőgépek kidolgozása remek, a környezet látványos, a fények és effektek pedig pontosan azt a hollywoodi hangulatot hozzák, amit az ember egy ilyen játéktól vár. És így bámészkodsz addig, amíg valaki meg nem szólal a rádióban, hogy sürgősen semmisítsünk meg még tizennégy ellenséges gépet, és mire átgondolnánk, hogy valójában mi is az a polimeráz-láncreakció, már jobbra-balra repkednek a rakéták, mindenki üvöltözik a rádióban, és egyfolytában visít a MAWS (Missile Approach Warning System).
"Felhőben az ember fél percig ateista"
Az Ace Combat 8 egyik látványos újdonsága a felhőrendszer, amely ezúttal nem merül ki abban, hogy valaki odafent szétszórt néhány vattapamacsot. A felhőknek tényleges szerepük van a játékmenetben. Belehúzódhatunk a sűrűbb rétegekbe, romlik a látótávolság, és adott esetben az ellenfél elől is eltűnhetünk. Vagyis a felhő ezúttal nem egyszerűen az égbolt díszlete, hanem használható tereptárgy. Ám az Ace Combat 8 világában azért ez sem feltétlenül életbiztosítás, mert a felhőből ugyanúgy kijöhetünk egy ellenséges vadászgép mögött, mint egy hegyoldal előtt. Az utóbbi esetben a küldetésünk némileg rövidebb lesz. A felhők persze nem változtatják szimulátorrá a játékot, de adnak egy plusz taktikai réteget, és ami talán még fontosabb, látványosabbá teszik a repülést.
Megszakított felszállás
A játéknak van multiplayer módja, és…kábé "ennyit tudok elmondani Vietnamról". A lobbyba még bejutottam, ami egyébként rendkívül hangulatos, mivel egy anyahajó fedélzetére helyezi a játékost, ahol szabadon futkározhat TPS nézetben (ha jól emlékszem TPS). Ám csatlakozni már egyetlen egyszer sem tudtam, pedig elég volt csupán 5 perc, hogy rájöjjek, hogy is kell hostot találni. Éppen ezért a multiról nem tudok nyilatkozni, de majd kipróbáljátok, és elmesélitek.
Hajtóműhibák
Le kell szögezni, hogy az Ace Combat 8: Wings of Theve egy jó játék, és azt is, hogy játékról bemutatót írni továbbra is fiktív szakma. Ezt azért fontos tisztázni, mert jelen esetben abszolút olyan negatívumokról lesz szó, amelyek lehet, hogy másnál simán elfutnak az ingerküszöb alatt. Számomra a legfájóbb, hogy egy darabig rendkívül jól szórakoztam, aztán az egész kezdett ellaposodni. Gyakorlatilag minden egyes küldetés egyforma volt, még ha egyébként másként is vezették fel őket. Márpedig egy motivációját vesztett pilótánál csak egy dolog rosszabb. A balett.
Olyan embernek tartom magam, aki első alkalommal játszva egy adott címet, minden átvezetőt megtekint. Ez egy Mafiában teljesen érthető, hiszen rendkívül sokat hozzátesz a játékélményhez.
És nem az a baj, hogy az Ace Combat 8-ban rosszak lennének az átvezetők. Éppen ellenkezőleg, tisztességesen megcsinálták őket, csak sok van belőlük. Nagyon sok.
Egy idő után az embernek az az érzése támad, hogy egy repülős akciójátékba időnként beengedik játszani, amikor a fejlesztők éppen elfogytak a filmes jelenetekből. Ez azért különösen fájó, mert maga a repülés annyira jó tempójú tud lenni, hogy minden hosszabb megszakítás érzékelhetően visszavesz a lendületből. Mi pedig már tudjuk, mi fog történni. Valaki beszélni fog, aztán valaki más is, majd jön az ellen, mi pedig huss, felszállunk.
Harmadikként említeném a rádióforgalmazást, ami olyan, mint szünetben bemenni egy alsótagozatos osztályba. Mindenkinek van valami közlendője, senki nem bír kussban maradni, és oké, hogy harci helyzetben kommunikálnak a pilóták, hát ezt láttuk a Top Gunban is, de na. Szövegel az ellenség, szövegelnek az embereink, szövegel a mi emberünk, szövegel a földi irányítás, meg még kábé Hajdújásznagykunszentjózsef összes rádióamatőrje. Egy félórás küldetésből 28 percnyi folyamatos pofázást végighallgatni van olyan rossz, mint anno bármely tetszőleges műsor volt a néhai Budapest TV-n.
A sorban negyedik a checkpoint rendszer, ami a kevésbé türelmes játékosok szájára könnyedén hozhat megyehármas focimeccseken sűrűn hallható mondatokat. Nagyon tud fájni 10 percnyi kőkemény hadakozást követő tűzgömbbé válás után megismételni az egészet.
Végezetül, hadd említsem meg személyes fájdalmamat, aminél kissé be is vérzett a jobb szemem. Ez a csodálatos termék semmibe vette a Thrustmaster TCA Sidekick Airbus botkormányomat, és nem ismerte fel. Billentyűvel pedig olyan a játékot irányítani, mint Ford Fairlane szerint Zuzuval társalogni (aki nem tudja, miről van szó, írja be a keresőbe, hogy "Ford Fairlane sajtreszelő"). Egyébként vettem egy kontrollert. (PC-s vagyok, eddig nem volt rá szükségem).
34 bal pályára csak le
Az előbb sorolt negatívumok ellenére az Ace Combat 8: Wing of Theve az árkád lövöldözős repülést kedvelők számára kiváló csemege, amit bőven elvisz a hátán a látványos grafika, a feszült légiharcok, és az újítások. Aki viszont csupán csak kedveli az ilyesfajta kalandokat, az várjon egy kicsit, amíg olcsóbb nem lesz.
Az Ace Combat 8: Wings of Theve PC-n teszteltük, a kódot pedig a játék hazai forgalmazója, a CENEGA Hungary Kft. biztosította.
