A TheVR csapata még 2015-ben alapította meg a We Are Media Tech Szolgáltató nevű cégét és azóta is nagyon tudatosan és jó érzékkel építik a brandjüket, ami évről évre egyre több nyereséget termel a Janinak és Pistinek.
Tizenhat-tizenhat millió forintot vett ki osztalékként a TheVR két tagja, miután a csapat cége újabb rekordévet zárt. A debreceni srácok nemcsak a YouTube- és Twitch-közönségüket tudták tovább gyarapítani és leszervezni a Magyar Streamer Bajnokság negyedik felvonását, hanem az üzleti oldalon is látványos növekedést produkáltak. A legutóbbi 311 milliós árbevétel után mostanra már 464 millió forintig húzták fel a céget.
A nettó nyereség 210 millió forint lett, ami 56 millióval több, mint egy évvel korábban. A profit nagy része bent maradt a cégben eredménytartalékként, de a két tulajdonos - akik egyenlő arányban birtokolják a vállalkozást - összesen 32,7 millió forintot vettek ki belőle osztalékként. Egyszerű matekkal ez azt jelenti, hogy csak ebből a cégükből fejenként 16,35 millió forinttal lettek gazdagabbak Magyarország legértékesebb tartalomgyártói.
A TheVR szárnyalása hasonló sikersztori Nessajéhoz, akik gyakran egymást segítve, és kiváló érzékkel építik a karrierjüket azon a piacon, amibe sokaknak beletörik a bicskájuk. A 2015-ben alapított cég 2020 óta minden évben stabilan növekvő profitot termel, a százmilliós határt pedig 2023-ban lépte át először. Nem csoda, hogy a Forbes idén is őket tette az első helyre a magyar influenszerek rangsorában, zsinórban most már harmadszor.