A Take-Two Interactive a 2026-os pénzügyi év lezárása után elég sűrű menetrendet vázolt fel a befektetőknek. A cég jelenlegi tervei szerint a 2027-es és 2029-es pénzügyi év között összesen 29 új címet adna ki. A lista természetesen a Grand Theft Auto VI miatt a legérdekesebb, hiszen a Rockstar következő nagy dobása 2026. november 19-én jelenik meg (és ez a dátum elvileg már teljesen biztos), de a kiadói naptár alapján a Take-Two nem egyetlen játékra akarja felhúzni a következő három évet.
A vállalat prezentációja szerint a 29 cím közül három mobiljáték lesz, ezek közül név szerint egyelőre csak a Zynga-féle CSR 3 szerepel az anyagban. Nyolc sportjáték is érkezik, köztük az NBA 2K27, amelyet 2026 szeptemberére időzítenek, valamint a PGA Tour 2K27 és a WWE 2K27, amelyeknél még nincs belőve végleges dátum. A legfontosabb kategóriát a meglévő nagy franchise-ok adják, ebből 15 játék készül, köztük nyolc folytatás és hét remake, remaster vagy nagyobb platformbővítés. Ebbe a csoportba tartozik a GTA VI is, amelynek súlya valljuk be, önmagában elég ahhoz, hogy az egész iparág a Take-Two naptárát figyelje.
A kiadó közben három teljesen új, nagyobb saját IP-t is tervez ebben az időszakban. Ezek közül kettőt már ismerünk, az egyik a BioShock alkotójaként ismert Ken Levine és a Ghost Story Games hosszú évek óta készülő Judas című játéka, a másik a 31st Union által fejlesztett Project ETHOS. A harmadik új IP-t egyelőre nem nevezte meg a Take-Two, ami azért érdekes, mert a cég a megszokott folytatások és sportjátékok mellett láthatóan szeretne új sorozatokat is építeni, nem csak a régi nevek erejéből élni.
A Take-Two azért óvatosan fogalmazott, és külön jelezte, hogy ez csak a jelenlegi fejlesztési terv pillanatképe. A cég szerint előfordulhat, hogy bizonyos játékok végül nem készülnek el, mások megjelenési ideje módosul, és új címek is bekerülhetnek a menetrendbe. Ez nem szokatlan egy ekkora kiadónál, főleg úgy, hogy a prezentációban már azt is pontosították: a korábbi számoláshoz képest most csak azokat a mobiljátékokat vették figyelembe, amelyeknek már konkrét, globális megjelenési terve van, a kisebb platformbővítéseket pedig kivették a darabszámból.
A befektetői anyagból az is látszik, mekkora terhet visz a Rockstar. A Take-Two szerint a Grand Theft Auto-sorozat eddig közel 470 millió példányban kelt el, a GTA V önmagában majdnem 230 milliónál jár, a GTA VI második előzetese pedig 24 óra alatt több mint 475 millió megtekintést hozott a különböző platformokon. Ezek után nem meglepő, hogy a piac minden GTA VI-hoz kapcsolódó dátumra érzékenyen reagál, a Reuters szerint a Take-Two ugyan a vártnál visszafogottabb éves foglalási előrejelzést adott, de a GTA VI novemberi rajtját megerősítette, a részvények pedig emelkedtek a bejelentés után.
A következő évek így nemcsak a GTA VI-ról szólnak majd, még ha nyilván minden más ennek az árnyékában mozog is. A Take-Two egyszerre próbálja megtartani a biztos pénzt hozó sport- és mobilos vonalat, továbbmozgatni a régi nagy franchise-okat, és közben új IP-ket felépíteni. A 29 játékos terv nagy vállalás, de a cég maga is jelezte, hogy ez nem kőbe vésett lista, inkább azt mutatja meg, milyen széles pályán készül játszani az iparági óriás 2029-ig.