A Reuters szerint a Sony perelni kezdte a Tencentet, miután a vállalat közelgő játéka, a Light of Motiram szerinte "szolgai másolata" a Horizon sorozatnak, amelyet a Sony az egyik legértékesebb szellemi tulajdonának tekint.
A bírósági iratok szerint Sony szerzői jogi és védjegyjogi jogsértés miatt indította az ügyet, és meg szeretné akadályozni a játék közelgő megjelenését, mivel úgy véli, hogy a Tencent "ellopta" a Horizon sorozat főhősét, Aloyt, ráadásul az eddig megjelent trailerek és a kommunikáció miatt többen a Light of Motiramot a következő Horizonnak hihetik.
Nem vagyunk bíróság, de nézzétek meg ezt az egyáltalán nem Horizon trailert.
A keresetben Sony azt állítja, hogy 2023-ban a Tencent elkezdte fejleszteni a játékot, amelyben egy vöröshajú női főhős és törzsi csoportok vannak akik különböző robotállatokkal küzdenek egy poszt-apokaliptikus világban. Állítsatok meg, ha ismerősen hangzik. A dokumentumban az is szerepel, hogy tavaly márciusban a Tencent vezetői megkeresték a Sony-t egy javaslattal, miszerint közösen fejlesszenek egy új Horizon-játékot, a Sony viszont ezt értelemszerűen elutasította és a japánok úgy gondolták, hogy ezzel le is van zárva a dolog.
Állítólag peren kívül is megpróbáltak egyeztetni a Tencenttel, de a kínai cég megintcsak a Horizon IP licencelésével próbálkozott, amit Sony ismét határozottan elutasított.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.