A Rockstar fejlesztési vezetője, Phil Hooker egy friss interjúban kijelentette, hogy a GTA 6 soha nincs teljesen készen. Elmondása szerint a játék megjelenési dátumának csúsztatása soha nem amiatt történt, mert jelentős, drámai problémákkal szembesültek, hanem mert bizonyos elemek nem álltak össze a tervezett időkereten belül. A fejlesztők nem követtek egy szigorú "tervrajzot" a munkálatok során, és még az elmúlt hónapokban is változtattak dolgokon.
Hooker rámutatott, hogy a Rockstar még arra is egy új stúdiót hozott létre Los Angelesben, akik kizárólag az NPC-k megtervezésére összpontosítottak.
A fejlesztés vezetője beszámolt a Grand Theft Auto VI egy korai verziójának játékélményeiről is. Amikor próbálgatta a játékot, egy sztoriküldetéshez kellett volna eljutnia, de váratlan helyzetek sorozatába keveredett. Összeütközött egy autóval, de békésen elrendezte a szituációt, majd betért egy kisboltba, hogy vegyen néhány tárgyat, amivel gyógyíthatja a karakterét. Ezután összetűzésbe került egy erőszakos NPC-vel, aki megsértette őt, majd engedve a csábításnak kirabolt egy boltot, amikor a pult őrizetlen volt.
Emiatt persze üldözőbe vették a rendőrök, de sikerült elmenekülnie úgy, hogy otthagyta az autóját, és keresett helyette egy másikat magának. Rájött, hogy a lopott kocsit jó áron el tudná adni, ezért megpróbálta elpasszolni. Azonban egy hangos zenét bömböltető autós megint belehajtott az ő járművébe. Követte ezt a sofőrt, aki elvezette őt egy olyan telepre, ami megint tele volt értékes holmikkal. Hooker két órát játszott akkora a GTA 6-tal, de a nyílt világban zajló események annyira elterelték a figyelmét, hogy a sztoriküldetésbe végül bele sem fogott.
Ezt tényleg nevezhetjük egy olyan élő-lélegző világnak, ahol bármi megtörténhet, miközben az utcákat járjuk. A megjelenés már nincs messze: november 19-től bárki belevetheti magát a GTA 6-ba (feltéve, ha rendelkezik a megfelelő konzollal), hogy saját maga tapasztalja meg az ilyen, és ehhez hasonló eseményeket.
Forrás: Insider Gaming