Hirdetés

A Phasmophobia hatalmas frissítést kap, szinte minden részét megváltoztatja a játéknak

|

A játék legalapvetőbb struktúráját leszámítva mindent érintettek a fejlesztők a 2.0-s csomaggal.

Hirdetés

Az Ascension címmel fémjelzett frissítése holnap, augusztus 17-én fog befutni, és amikor ilyen hirtelen jelentenek be egy csomagot, akkor az ember azt hinné, hogy nem nagy dologról van szó. A Phasmophobia fejlesztői márpedig fontos frissítéssel készültek.

A Progression 2.0 néven is emlegetett frissítés a kooperatív horror minden területét érinti. A játékosok még mindig egy csapatban dolgoznak, hogy kivizsgáljanak kísértetjárta helyszíneket, és levadásszanak szellemeket, de az alapvető struktúrán túl minden változik.

Hirdetés

A fejlődési rendszer teljesen átalakul. Az eddigi játékosok Prestige 1-ről indítanak, így minden eddig megnyitott pályájuk és nehézségi opciójuk nyitva marad, illetve kapnak a nevük mellé egy cuki kis plakettet a korábbi szintjük emlékéül.

A tartalmat illetően a karakterek és szellemek modelljei és animációi nagyot fejlődnek a furgonnal együtt, amivel a csapat kimegy az adott helyszínekre. Új feladatok és új bizonyítékok is várják az ügynököket helyszínek és interakciók mellett. A pályákon új időjárási és fény/árnyék hatások lesznek láthatók, továbbá új szellemtípusokkal és eszközökkel is találkozhatunk majd. A felszerelésünk darabjai is változnak, és minden cuccunk fejleszthetővé válik.

A hír írásának pillanatában a hivatalos frissítési jegyzék még nem elérhető, de akárhogy is, a Phasmophobia rajongói egy kellemes hétvégére készülhetnek.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)