Hirdetés

A Ghost of Tsushima megkapta az utolsó tervezett frissítését

|

A Sucker Punch nem dolgozik több javításon, de ettől még nem engedi el a Ghost of Tshushima kezét.

Hirdetés

2020 nyarán érkezett meg a Sucker Punch szamurájos akció-kalandja, a Ghost of Tsushima PlayStation 4-re, amelyet nem csupán az újságírók szerettek, hanem a játékosok is. A fejlesztőcsapatnak azonban esze ágában sem volt elégedetten hátra dőlni, ehelyett folyamatosan támogatta alkotását (például a multis Legends kiegészítővel), amely egy évvel később, 2021 augusztusában megjelent PlayStation 5-re is.

Az előző és új generációs konzolokra is elérhetővé vált Ghost of Tsushima: Director's Cut magába foglalta az Iki szigetére elkalauzoló DLC-t is, azóta pedig amit csak lehetett, azt kijavítottak, kibővítettek és készre csiszoltak a fejlesztők, így még a Horizon Forbidden Westtel való crossoverre is maradt kapacitás. 

Hirdetés

A Ghost of Tsushima legutóbbi, 2.18-as update-jének leírásából azonban kiderült, hogy ez volt az utolsó patch, amit terveztek a Director's Cuthoz és Legendshez, és a csapat jelenleg nem dolgozik aktívan semmilyen új frissítésen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha bármilyen probléma felmerül, akkor azt nem oldják meg: ígéretük szerint monitorozni fogják a közösségi visszajelzéseket a Gotlegends subredditen, és figyelemmel kísérik a @SuckerPunchProd Twitter-fióknak küldött üzeneteket. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a Sucker Punch a következő projektjére szeretne teljes gőzzel fókuszálni, így minden munkatársnak találtak új feladatokat. Ennek ellenére a Ghost of Tsushima egy ideig még biztosan napirenden marad, hiszen készül belőle a filmváltozat a John Wick filmek rendezőjével és arról is pletykáltak, hogy ez lehet a következő PlayStationös cím, ami PC-re jön

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)