Hirdetés

10 játék, amelyektől garantáltan őszi hangulatba kerülsz

|

Szuperhősös kaland, izzasztó soulslike és adrenalinpumpáló autóverseny a vörösesbarna lombkoronák alatt.

Hirdetés

Miközben e sorokat írtam, kitartóan kopogtattak az esőcseppek az engem a nyirkos szürkeségbe borult külvilágtól elválasztó ablak üvegén. Így ment ez már napok, sőt hetek óta, a nyarat felváltó évszaknak sikerült épp a legrondábbikat felöltenie arcai közül, azt, amelyiket Paul Verlaine oly találóan énekelt meg az Őszi Chansonban Tóth Árpád fordításában:

"Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon s ont monoton bút konokon és fájón."

Az alábbi összeállításunk célja azonban nem az ember életkedvét szerte foszlató, a világból a színeket kilúgozó, reménytelenül komor ősz megidézése. Nem. Amit mi csempésznénk a nappalitokba, az a kandallóban vidáman táncoló tűz ropogása, a gesztenye hullása, a pusztán önmagáért megejtett séta az avarral borított erdőben. Nagyjából épp ilyen időnk van most.

Hirdetés

Persze megeshet, hogy közben itt-ott eldördül egy lövés vagy felbőg egy versenyautó motorja, elvégre videojátékokról beszélünk, méghozzá nem is akármilyenekről. Érdemes pótolni őket, ha netán valamilyen rejtélyes oknál fogva kimaradtak az életetekből.

Alan Wake

Clive Barkerrel ellentétben Stephen King eddig még nem adta játékfejlesztésre a fejét, de ha egyszer így tenne, akkor a végeredmény valószínűleg olyan lenne, minta Max Payne alkotóinak misztikus thrillerje. Az alkotói válsággal küszködő Alan Wake a Washington állambeli Bright Fallsba utazik a feleségével, de a szeptemberi vakáció rémálommá válik, amikor egy veszekedés után asszony nyomtalanul eltűnik. Egymást érik a furcsábbnál furcsább események, hősünknek pedig nem marad más választása, mint hogy felvegye a küzdelmet a várost és annak környékét lassan bekebelező sötétséggel.

A játék mechanikái nagyban támaszkodnak a fénycsinálásra alkalmas eszközökre (elemlámpa, fáklya, villanógránát, jelzőrakéta), legyen szó a harcról, vagy pár egyszerűbb fejtörőről. Emiatt egy idő után monotonnak érezhetjük, de az Alan Wake mindvégig izgalmas cselekménye, a Twin Peakset és helyenként az Alkonyzónát idéző hangulata, valamint Petri Alanko fantasztikus soundtrackje mindenért kárpótolja a játékost. Nem jöhet elég hamar a folytatás.

Brothers: A Tale of Two Sons

Az A Way Out, valamint a díjnyertes és nem utolsósorban anyagilag is sikeres It Takes Two után a napnál is világosabb, hogy Josef Fares a kooperatív élmények megszállottja. Az imént említettekkel ellentétben a libanoni származású svéd rendező első játékát, a Brothers: A Tales of Two Sonst viszont akár egyedül is abszolválhatjuk, mivel a testvéreket, Naiát és Naiee-t egyszerre tudjuk irányítani a kontroller jobb, illetve bal analóg karját használva.

A 2013-ban debütált kalandjátékban a címbéli fivérek kevéssel az anyjuk elvesztése után veszélyes útra vállalkoznak: útra kelnek az élet fájához, mert a falu gyógyítója szerint annak vizével talán még megmenthetik haldokló apjukat. Mielőtt azonban elérnék céljukat, számos veszélyt és akadályt kell leküzdeniük, de arra is lehetőségük nyílik, hogy jót tegyenek másokkal. Mivel a fejlesztők a libanoni arab nyelv alapján létrehozott fiktív nyelven szólaltatták meg a karaktereket, a történetet tetteik és gesztusaik révén érthetjük meg.

Elden Ring

Már a bejelentése pillanatában sejthető volt, hogy a világépítésbe George R. R. Martint is bevonó Elden Ring nagyot fog szólni, de arra alighanem a FromSoftware és a Bandai Namco sem számított, hogy mindössze négy hónap alatt közel 17 millió példány talál majd gazdára belőle. Az év játéka cím elnyerésére is esélyes alkotásra sokan úgy tekintenek, mint a soulslike (vagy soulsborne) műfaj következő evolúciós lépcsőfokára, amiben tagadhatatlanul szerepet játszik, hogy egy monumentális nyitott világban halunk meg újra és újra, mire elég jók nem leszünk ahhoz, hogy legyűrjük a fölénk tornyosuló bossokat és az előttünk magasodó egyéb kihívásokat.

Egyikkel sem fukarkodik a Lands Between opcionálisan felfedezhető helyszínekkel gazdagon pettyezett térképe, amit gyalogszerrel, valamint megidézett hátasunk, Torrent nyergébe pattanva is felfedezhetünk. A hogy, hogy nem, őszi színekben pompázó világ veszélyeinek legyűréséhez számtalan segítséget kapunk, például megidézhető szellemharcosok formájában, miáltal az Elden Ring jó kiindulási pont lehet a műfajjal most ismerkedők számára, igaz, létezik ennél könnyebben végigjátszható soulslike is.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Firewatch

Stilizált látványvilágának hála még ma sem fest rosszul a Campo Santo első, és mindmáig egyetlen játéka, a sétaszimulátorok műfajának egyik legkiválóbb képviselője. A Firewatch története szerint 1989-ben járunk, egy évvel azután, hogy több mint 3000 négyzetkilométernyi területen minden a lángok martalékává vált a Yellowstone Nemzeti Parkban. A tűzőrnek jelentkezett Henry ekkor foglalja el posztját a wyomingi Soson Nemzeti Erdőben magasodó egyik tűzfigyelő toronyban. A külvilágtól elvágott férfinak az egyetlen kapcsolata egy rutinos tűzőr, Delilah, akivel rendszeresen cseveg walkie-talkie-n keresztül, és ahogy telnek-múlnak a hetek, majd hónapok, úgy válnak ezek a beszélgetések egyre bensőségesebbé.

Apránként tárul fel előttünk Henry múltja, és Delilah megnyílik kollégája előtt, de hogy ne csak kettejükről szóljon a történet a Telltale-féle The Walking Deaden edződött írók vittek bele pár csavart is, egy csipetnyi misztikummal és drámával, így az első rangú dialógusokon túl a cselekmény is maradásra ösztönzi a játékost. Akárcsak a hangulat, amelynek teljesen átadhatjuk magunkat a finálé után megnyíló Free-Roam mód révén.

Forza Horizon 4

Kicsit olyan a Forza Motorsport oldalhajtásaként önálló, mi több, népszerűség tekintetében az idősebb testvért túl is szárnyaló sorozattá cseperedett Forza Horizon helyzete, mint az Assassin's Creedé. Mindegyik kontinensnek, régiónak, országnak megvannak a maga drukkerei, akikkel madarat lehetne fogatni, ha a Horizon Fesztivál legközelebb ott öltene játék formájában testet, ahol ők szeretnék, ezért a fejlesztők, ha fejre állnak sem tudnak olyan epizódot letenni az asztalra, amelyik maradéktalanul megfelel mindenki igényeinek.

A Forza Horizon 4 a kevéssé egzotikus Nagy Britanniába, pontosabban annak fiktív változatába invitál minket, hogy olyan helyszíneken száguldozzunk, amelyekben egyebek mellett a Skót-felföld és Edinburgh városának jellegzetességei köszönnek vissza. A szóban forgó epizód leglátványosabb újítása a szerveroldalon kezelt évszakváltás, így minden játékosnál egyszerre van tél, tavasz, nyár, vagy épp ősz. Miután a Forza Horzion távol áll attól, hogy kőkemény szimulátornak lehessen nevezni, annak, hogy épp vörösesbarna árnyalatot öltött a fák lombkoronája, és gyakrabban áztatja eső az aszfaltot, illetve változtatja sártengerré a földutakat, inkább a hangulatra gyakorolt hatása jelentős, a vezetési élményt kevésbé befolyásolja. Értelemszerűen ugyanilyen jó választás lehet, ha épp téli, tavaszi vagy nyári hangulatot szeretnénk megidézni.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)