Hirdetés

Forza Motorsport 5 - nem kell hozzá állandó, csak egyszeri netkapcsolat

|

Ahogy az Xbox One, úgy a Forza 5 sem igényli majd az állandó internetkapcsolatot, bár első alkalommal mindenképp szükségünk lesz rá.

Hirdetés

Az Xbox One egyik nyitócímeként érkezik idén a Forza Motorsport 5, melyről korábban már láthattatok nálunk egy feliratozott E3-as interjút is.

Az Xbox One korai megítélését nagyban befolyásolta az a pletyka, miszerint állandó internetkapcsolatot igényel majd. Később ez nem bizonyult valósnak, de a helyzet még így sem volt túl rózsás: a Microsoft álláspontja szerint 24 óránként kellene feljelentkezni a Live-ra ahhoz, hogy használni tudjuk a masinát. Amikor rájöttek, hogy ez az ötlet is kapufa, beadták a derekukat, így már nem kell feltétlenül a net ahhoz, hogy játszhassunk. Nagyjából ezek az események vezettek a Forza 5 mostani híréhez is.

Dan Greenawalt, a fejlesztő Turn 10 Studios feje egy interjúban elmondta, ha játszani szeretnénk a legújabb Forzaval, nem kell ugyan állandó internetkapcsolat hozzá, de az első napon le kell majd töltenünk egy izmos pakkot, mivel a lemezen nem lesz rajta a teljes játék. Ezek után már versenyezhetünk, de Greenawalt hozzátette, hogy a teljes élményhez persze szükségünk lesz netre, hiszen a későbbi tartalmak és a Drivatar frissítések is igénylik az adatforgalmat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)