Hirdetés

Fellőtték a Majesty 2 honlapját

|

Az év folyamán valamikor megjelenő Majesty 2, végre hivatalos honlappal is büszkélkedhet.

Hirdetés

Lehet bizony ujjongani, és kattintani ezerrel, bár az is igaz, hogy túlzottan sok látnivaló egyelőre nincs a Majesty 2 frissen elindult honlapján. Nem baj, a lényeg, hogy látjuk, folyik a fejlesztés, nincs gebasz, minden oké ezzel a pompás kis alkotással. A régi motorosok biztosan emlékeznek az első részre, amely ugyan nem volt hibátlan, és egy kicsit talán csúnyácska is volt, de iszonyatosan jó játékélménnyel ajándékozta meg a kitartó hőshajcsár játékosokat. A játék lényege ugyanis, hogy egy jól működő várost hozzunk létre, ahová özönlenek a hősök, akik az általunk kitűzött vérdíjakat aztán szépen elverik városkánk szórakozóhelyein. Hőseink rendes RPG szerűen fejlődtek, mi pedig fegyver- és páncélboltokat építhettünk neki, aztán kocsmát, és vásárteret, alkimistát, és még sorolhatnám. A második részben a készítők igazán nem is nyúltak a játékmenethez, csak az egészet szép új grafika köntösbe bújtatták. Ez a döntés nagyon is jó volt, hiszen az első rész tökéletesen működött, minek piszkálni valamit, ha az úgy jóahogy van. Személy szerint, ezt a játékot várom a legjobban idén, és nagyon remélem nem lesz csalódás. Még egyszer a hivatalos honlap linkje

 

majesty.jpg
 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)