Hirdetés

Kiderült, mi lesz az Overwatch sorsa, miután megjelenik a második rész

|

Eddig csak sejthettük, mi a szándéka a Blizzardnak az első Overwatchcsal.

Hirdetés

Hat év eltelt azóta, hogy a Blizzard útjára indította vadonatúj, nem valamely korábbi franchise-ára épülő játékát, az Overwatchot, ami ráadásul egy online FPS volt, teljesen új terep a csapat számára. Nem mondhatjuk, hogy minden simán ment és mindenki elégedett volt a végeredménnyel, illetve e-sportként sem futott fel igazán, de volt miért szeretni.

Október 4-én érkezik az Overwatch 2, amibe sok mindent átemelnek az elődből, de a loot boxok átadják helyüket egy battle pass rendszernek, és nem kell egyszeri belépőt sem fizetnünk, a fejlesztők a free-to-play üzleti modell mellett döntöttek.

Hirdetés

Mostanáig kérdéses volt, hogy ha megérkezik a folytatás, mi lesz az első Overwatchcsal, de egy reddites AMA során megkaptuk a választ: megy a kukába. Egy játékos arra is rákérdezett, hogy miért használják az Early Access jelzőt az Overwatch 2 esetében.

"Az Early Access megjelöléssel azt kívánjuk jelezni, hogy ez csak a kezdet, sok újdonság jön még a játékba. Új hősökkel, pályákkal és funkciókkal indulunk el, de szezononként még több lesz ezekből - 9 hetente jön valami. Nemrég bemutattuk a roadmapet, amivel részleteztük a tartalmak egy részét, azt, hogy az első két szezonhan új hős jön, a másodikban pedig új pálya is. Emellett nagyobb darabok, amiket mindig is az OW2 részeként képzeltük el, később lesznek hozzáadva, mint például a PvE kampány jövőre.

Amikor az OW2 megjelenik október 4-én, az a jelenlegi élő szolgáltatást váltja."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Aki szeretne elbúcsúzni, a következő kicsit több mint 3 hét során megteheti, aztán megkapja ugyanazt, csak jobb minőségben, ingyen - az ígéret legalábbis ez, meglátjuk, mi valósul meg belőle.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)