Hirdetés

Eva Elfie a DOTA 2 verseny győztesének adta OnlyFans-bevételeit

|

Eva Elfie OnlyFans-pénzével egészült ki a 2023-as The International nyereményalapja.

Hirdetés

Eva Elfie (akit persze tudjuk, külön be kéne mutatnunk, hiszen még soha senki sem hallott róla, de szerencsére ilyenkor segít az internet) az Instagramon írta meg, hogy az emberek azt beszélik, három dolog rossz a 2023-as The International kapcsán: nem jó a hotel, szomorú az atmoszféra, és kevés a nyereményalap. Mivel az első kettőn nem tud segíteni, a harmadik kapcsán élt egy felajánlással. 

Úgy határozott ugyanis, hogy a csütörtöki posztjától kezdve egészen a The International végéig összegyűjtött OnlyFans bevételeit fogja, és szépen hozzácsapja a nyereményalaphoz. Az elkövetkező négy napban az OnlyFans platformon keresett összes pénze tehát végül a DOTA 2 verseny győzteséhez vándorolt.

Hirdetés

Elfie természetesen maga is részt vett a rendezvényen (így tett egyébként már tavaly is). Nem véletlenül kellett egyébként efféle "segítség" a nyereményalap felpumpálásához, hiszen az utóbbi 10 év messze legalacsonyabb díjazását sikerült összehozni. A nyereményalap (Elfie hozzájárulása nélkül) 3,1 millió dollár volt - csak összehasonlításképp ez az összeg 2021-ben még nem kevesebb mint 40 millió dollárt tett ki.

A 2023-as The International döntőjében végül a Team Spirit és a Gaimin Gladiators csapott össze, a torna a végül az előbbi győzelmével zárult. 

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)