A Sloclap 5v5-ös arcade focis játéka, a Rematch nemrég végre megjelent, és bár a rajt látványosan sikeres volt (csak Steamen közel 93 ezren játszották egyszerre az első napon), a crossplay hiánya és annak utolsó pillanatban történt bejelentése sok játékost hidegzuhanyként ért. A stúdió elismerte a hibát, és nyilvánosan kért bocsánatot.
A crossplay lehetősége már korábban is napirenden volt: a fejlesztők még márciusban jelezték, hogy dolgoznak rajta, és ha minden jól megy, a funkció napra készen érkezik a megjelenéskor. Ez azonban végül nem történt meg, amit a Sloclap csak június 16-án, közvetlenül az early access indulása előtt erősített meg hivatalosan. A közösség nem örült: sokan már előre szervezték a közös játékot különböző platformokról, így a késlekedő kommunikáció érthetően csalódást váltott ki.
A fejlesztők közleménye szerint a crossplay támogatás fejlesztése során komoly technikai nehézségekbe ütköztek, ez az első ilyen próbálkozásuk, így váratlan kihívásokkal kellett szembenézniük. Azt is hozzátették, hogy a funkció már technikailag működik, de még szükség van az interfészek véglegesítésére, hibajavításokra és a konzolos tanúsítások teljesítésére. Egyelőre pontos határidőt nem tudnak mondani, de állításuk szerint ez az egyik legfontosabb feladatuk jelenleg.
A crossplay mellett a Rematch másik égető problémája a technikai stabilitás: számos játékos számolt be lagról, akadozásról, frame dropokról, deszinkronizációról, fagyásokról és menühibákról is. A Sloclap szerint ezek elhárítása szintén elsődleges prioritást élvez, és jelenleg is dolgoznak a hibák feltárásán.
A hosszabb távú tervek között szerepelnek a játékmenet finomhangolása, ranglisták bevezetése az Elite szint fölött, klubok létrehozásának lehetősége, valamint új játékmódok és AI-játékosok a gyakorláshoz. Mindez azonban nem valószínű, hogy még az év végéig megvalósul, a fejlesztők ígérete szerint részletesebb ütemterv hamarosan érkezik, amint pontosabban látják, mikorra mit tudnak szállítani.
Minden technikai és kommunikációs baki ellenére a Rematch startja erősnek mondható, pillanatnyilag többen lógnak rajta a Steamen, mint az EA Sports FC 25-ön. Ezért ha a Sloclap gyorsan orvosolja a legnagyobb hiányosságokat, még komoly versenyzővé válhat az e-sportos arcade játékok mezőnyében. A hétvége közeledtével pedig valószínű, hogy a játékoslétszám a bűvös százezres álomhatárt is átlépi.