Hirdetés

Destiny - de hogyan lehetünk mind együtt?

|

A projekt technológiai igazgatója, Chris Butcher magyarázta el, miként küzdenek meg a lag, az időzónák és a konzolok korlátai által okozott problémákkal.

Hirdetés

A Bungie-s srácoknak mindent be kell vetniük, ugyanis azt tűzték ki célul, hogy a Destinyben a galaxis összes játékosa egy és ugyanazon világban tudjon játszani. Állításuk szerint az erre kifejlesztett technológia - amin még a Halo játékok készítése közben kezdtek dolgozni - képes lesz lerúgni magáról a korábbi tradicionális MMO-k masszív szerverparkjainak hibáit is.

Ezekkel elsősorban az volt a problémájuk, hogy mivel a játék egész világát egy központi szerver szimulálja, relatíve kevés játékos csatlakozhat egyszerre a kiszolgálóhoz, legalábbis ahhoz képest, amennyi játékosra számítanak. Emiatt akár több száz szerverre is szükségük lenne, ami nem túl költségkímélő, ráadásul egy ilyen földrajzi régiók alapján felosztott rendszer nem túl hatékonyan használja ki a szerverek kapacitását. Így inkább sok úgynevezett "mesh-hálozatot" hoznak létre, amikben a kliensek nem csupán a szerverhez, de egymáshoz is csatlakoznak. Ezek a hálózatok pedig a játék világán belüli régiók, vagy playfieldek alapján lesznek felosztva.

Ennek köszönhetően kikerülték egy gyakran megfigyelhető problémát: egy adott MMO egy adott szerverén bár eléggé egyenlőtlenül oszlanak el a játékosok, mindegyik régiónak ugyanannyi erőforrás jut szerveroldalon, így a túlzsúfolt régiók túlterheltek lesznek, míg más területek csak pangnak. Az új rendszerben ezzel szemben mikor új régióba lépsz, a rendszer keres neked egy olyan szerver-konzol hálózatot, ami megfelel két kritériumnak; vannak rajta elegen, hogy az adott playfielden ne érezd magad egyedül, és megfelelő ping mellett tudsz vele kommunikálni. Mindezt anélkül, hogy a játékos ebből bármit észrevenne.

Megfigyelnék továbbá azt is, kinek milyen sebességű egyesek kapcsolata, és a legjobbal rendelkező kliensek bizonyos szinten koordinálnák a körülöttük történő eseményeket. Ezzel lényegében javítva saját élményüket, ugyanis rengeteg dolog, ami máshol a szerveren lenne szimulálva, lag és latency nélkül jelenik meg, mivel a te géped dolgozza fel az információk egy részét.

És mi a helyzet a jelenlegi generációs konzolokkal? Nos, Butcher szerint bár az Xbox 360-at és a PS3-at teljesítőképességük abszolút határáig kihasználja majd a Destiny, emiatt nem lesznek kevésbé élvezhetőek játék ezen verziói. Ennek érdekében azt is hangsúlyozta, törekszenek rá, hogy a játék akkor is megtalálja, hogyan jutalmazzon és motiváljon minket, ha egy olyan meccsbe kerülnénk, ahol nálunk jóval tapasztaltabb játékosok vannak (bár ezt igyekeznek minden eszközzel elkerülni).

Szerintünk jól hangzik, mit gondoltok, működni fog élseben is?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)