Hirdetés

Battlefield 4 - ennyi volt a béta, most jön a javítás

|

Véget ért a Battlefield 4 bétája, a DICE összesítette a tapasztalatokat és elvégzi a szükséges módosításokat. Erre való a béta.

Hirdetés

Véget ért a Battlefield 4 bétája, a készítők pedig a játék hivatalos blogján köszönték meg a résztvevőknek a visszajelzéseket. Részletesen kifejtették továbbá, hogy milyen tapasztalatokat szereztek a béta során, és ennek megfelelően milyen változásokat eszközölnek az október 29-én esedékes megjelenésig.

A bejegyzés szerint igyekeznek optimalizálni a játékot, ami javítani hivatott azoknak a játékélményén, akik alacsony framerate-et, akadozást tapasztaltak a Battlefield 4 PC-n. Bár még a béta alatt több patch igyekezett a két-, négy-, és hatmagos processzorokon tapasztalt magas CPU-használaton javítani, a poszt szerint tovább foglalkoznak a problémával a DICE-nál, csak úgy mint a játék töktőképernyőn történő összeomlásán.

Konzolokon új kiosztások lesznek elérhetőek az irányítást illetően, illetve a Battlefield 3 kiosztása is elérhető lesz a “Veteran Layout” opció bekerülésével. Ami még fontos, hogy egy új funkcióval szűrhetjük majd az üres szervereket is, de finomítanak a célzásrásegítésen is, hogy az jobban működjön közepes és nagy távolságokon.

A technikai dolgok mellett a játékban szereplő fegyverek kiegyensúlyozása is folytatódik, beleértve olyan apróságokat is, mint egyes fegyverek erejükhöz képest aránytalan visszarúgása, vagy egy gránátvető elsütésekor keletkező fényhatás. Bizonyos praktikákkal csökkentik az eddig kicsit túl erős lézerkövetéses fegyverek hatékonyságát is.

Kikerül végül a sok mulatságot okozó bug, a katapultként a magasba lövő lift is. Kár. Nektek milyen tapasztalataitok voltak a Battlefield 4 bétával?


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)