És elkezdődött. Sorra esnek be a szerkesztőségbe a megjelenés előtt álló címek, mi pedig lelkesen és nyitottan vetjük rájuk magunkat, minden alkalommal bízva abban, hogy nem kell csalódnunk. Időnként fogunk sajnos, de ilyen ez a popszakma.
Csirke - Még épp időben maxoltam ki a Fortnite aktuális szezonját, még a Diablo IV esetében kellene megtenni ugyanezt. A Beast of Reincarnationt is elkezdtem nézegetni a Game Passben, de egyelőre annyira kiégetnek a végtelenül unalmas és mocsok hosszú átvezetők, hogy nem nagyon vagyok elájulva tőle. Szerencsére egy ennél sokkal jobb játékot is tesztelek épp, hamarosan erről is mesélhetek.
Chavalier - Megtépázott idegekkel, de elszántan haladok a The Sinking City 2 fináléja felé, hogy még a túlélőhorrorrá avanzsált folytatás megjelenése előtt elolvashassátok, milyen lett Calvin Rafferty hátborzongató kalandja a víz alá került Arkhamben. Utána pedig rögvest ugrom is át a következő tesztelendő címre, amelyről egyelőre nem beszélhetek. Így viszont nem marad semmi időm a Gears of War: E-Day bétájára, amit sajnálok, de majd cserébe kétszer akkora lelkesedéssel fogom darálni a sáskákat a végleges verzióban.
Hunter - Ha minden a tervek szerint halad, akkor lesz a hétvégén egy kellemes napom, amikor visszatérhetek majd a Pokémon Pokopiába, megnézni a Part 1-es DLC tartalmait. Nagyon élveztem a játékot a tesztidőszak alatt, de azóta nem nyúltam hozzá, úgyhogy vasárnap ledőlök a kanapéra, és leúszok felfedezni a tengeralatti romokat.
Krisi - Most egy kicsit vakarom a fejemet, hogy mivel is kellene játszanom. A MudRunner alappályái közül az utolsó jön, viszont a Stronghold DE-hez két hete nem nyúltam, és a katonáim páncéljai kezdenek berozsdásodni. Viszont elővennék már más játékokat is: az első Tomb Raider 30. évfordulója alkalmából szeretném bepótolni a régi klasszikust újrakeverve, de közben a sebességelvonás tünetei is jelentkeznek rajtam, szóval jó lenne egy olyan autós cím is, amelyben át tudom lépni azt a bizonyos 320-as álomhatárt. Dilemma, de majd az aktuális kedvem úgyis eldönti ezt a kérdést. Mindenesetre hiányoznak azok idők, amikor még a körülmények lehetővé tették, hogy végigvigyek egy játékot, mielőtt elkezdenék vágyakozni egy másik iránt. Továbbra sem könnyű a mindenevő lét.
Funky - Valószínűleg a Mafia: The Old Countryval fogom tölteni a szabadidőm nagyobbik részét, viszont azon kívül elég üres lesz a hétvége. Természetesen még mindig pörög a Diablo IV, de jobb híján mindent megcsináltam amit szerettem volna, szóval lassan lehet búcsút intek a pokolnak, legalábbis egy időre. Hosszas morfondírozás után viszont tegnap megvettem az Indiana Jones and The Great Circle-t, mert eléggé le volt akciózva a Bethesda Sale során, szóval valamikor arra is kéne még időt fordítanom.
levmiller - Sajnos levegőt venni nem lesz időm a hétvégén, így a Switch 2-m ezúttal szomorúan fog porosodni a dockban. Én pedig még szomorúbban megyek majd dolgozni. Ez egy ilyen örök körforgás.
Balu - Rákaptam a Diablo IV ízére. Még nem volt időm kijátszani, szóval a hétvégét ennek szentelem. Aztán ha a főszálon végigrobogtam, elkezdek grindolni, mintha nem lenne jobb dolgom. (Van.) Az a baj, hogy nagyon jól esik nézni, ahogyan növekednek az értékek az attribútumoknál, a sebzéseknél, és élvezem, hogy egyre erősebb a druidám.
Naija - Lassan befejezzük a Big Walkot barátokkal, szerintem megpróbálunk besűríteni egy sessiont a hétvégén. Ezen felül szerintem csak pihenősbe csapatok pár környi Risk of Rain 2-t.
daev - Vettünk egy pár gyerektársast, mert mostanában nagyon rákaptunk a családi társasozásokra. Erről mindenképpen szeretnék majd írni is egy cikket, mert legalább annyi zseniális játék van a legfiatalabbak számára, mint franchise-okra felhúzott pofátlan lehúzás, úgyhogy talán segíthethetek ezzel egy kicsit a szülőknek is.
Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?