A legjobb Game Pass játékok, amiket kár lenne kihagyni

|

Az Xbox Game Pass és PC Game Pass előfizetés nem csak a Forza Horizon 5 és a Starfield miatt éri meg, hanem azért is, mert kockázat nélkül próbálhatunk ki rengeteg izgalmas játékot.

Hirdetés

Mióta hat évvel ezelőtt elindult az Xbox Game Pass szolgáltatás, a Microsoft összes frissen megjelenő, saját kiadású játéka a megjelenése napjától elérhető benne, és ez már elegendő érv lehet amellett, hogy kifizessük az aránylag minimális havidíjat. Havi néhány ezer forintért (még a legdrágább csomag, az Ultimate is csak 4790 Ft) egy több száz játékból álló kínálatot érhetünk el, amiben számos fejlesztő újdonsága és korábbi klasszikusok is megtalálhatók.

Az alábbi, folyamatosan frissülő listára olyan játékokat válogattunk össze, amik a Game Passban elérhetők, de nem biztos, hogy pusztán a nevük, néhány kép vagy egy videó alapján letöltenétek őket. Pedig érdemes, mert mindegyik nagyon szórakoztató, van, ami néhány óra alatt okoz felejthetetlen élményt, másokban pedig akár tíz óránál többre is el lehet merülni. A platformoknál azt tüntettük fel, a Game Pass előfizetői milyen formában játszhatnak, de a játékok egy része konkurensek hardverein is megtalálható. A játékidőt a HowLongToBeat számai alapján írtuk be.

A legjobb Xbox Series X-es játékok listáját is érdemes végigolvasnod, kattints a linkre! 

Hirdetés

A legjobb Game Pass játékok - 2024. május

A Short Hike

  • Fejlesztő: Adam Robinson-Yu
  • Kiadó: Adam Robinson-Yu
  • Játékidő: 1,5-2 óra
  • Platformok: PC, Xbox One, Xbox Series X|S, felhő
  • Xbox Store: A Short Hike

Tényleg rövid, de annál izgalmasabb kirándulásra hív mindenkit az A Short Hike, egy nyílt világú felfedezős kalandjáték, amiben egy hegy tetejét kell elérnünk, hiszen csak ott van térerő. Út közben több túrázóval is találkozhatunk, akik válogatott tennivalókat kínálnak nekünk. Pihentető, könnyed élmény - jó néha ilyet is átélni, nem kell mindig verekedni meg lövöldözni.

Assassin's Creed Valhalla

  • Fejlesztő: Ubisoft Montrea
  • Kiadó: Ubisoft
  • Játékidő: 61-97 óra
  • Platformok: PC, Xbox One, Xbox Series X|S, felhő
  • Xbox Store: Assassin's Creed Valhalla

Ha valaki kifejezetten szereti az AC-széria monumentális vonalát, akkor az Assassin's Creed Valhallában elképesztően hosszú ideig el tud majd veszni. Eivor kalandja ugyanis egy grandiózus játéktérben kapott helyet temérdek felfedezni valóval és mellékfeladattal. A szerepjátékos körítés most is erős, messze nem a lopakodáson van a hangsúly. Az Assassin's Creed Valhalla nem csinált forradalmat, de nem is ez volt a feladata. Szép keretes szerkezetbe zárta az új trilógiát, ha pedig az ezt megelőző két részt kedveltétek, akkor ezt is garantáltan imádni fogjátok.

Celeste

  • Fejlesztő: Matt Makes Games
  • Kiadó: Matt Makes Games
  • Játékidő: 8-14 óra
  • Platformok: PC, Xbox One, Xbox Series X|S, felhő
  • Xbox Store: Celeste

Nagy sikert aratott néhány évvel (egész pontosan öt évvel, te jó isten!) ezelőtt a Celeste, a TowerFall fejlesztőinek játéka, amiben egy Madeline nevű lánnyal kell feljutnunk egy hegy tetejére. Ugrándozunk, vetődünk, mászunk, de a feladat nem olyan egyszerű, mint elsőre tűnhet, és a mondanivaló is fontos: előkerülnek benne olyan témák, mint a szorongás és a depresszió, az önismeret és az önsorsrontás. A történetmesélés, a téma és a játékmenet remekül fonódik benne össze, mindenképpen megér egy próbát.

Chants of Sennaar

  • Fejlesztő: Rundisc
  • Kiadó: Focus Entertainment
  • Játékidő: 9-9,5 óra
  • Platformok: PC, Xbox One, Xbox Series X|S, felhő
  • Xbox Store: Chants of Sennaar

Ebben az igazán egyedi kalandjátékban Bábel Tornyát - illetve egy az által inspirált építményt - kell felfedezni. A helyszínt kitalált nyelveket beszélő emberek népesítik be, akikkel értelemszerűen cseppet sem egyszerű a párbeszéd. A logografikus írásjeleket használó kommunikációt különféle nyomok segítségével kell lefordítani, megfejteni, hogy aztán összeálljon végül a teljes fiktív nyelv átirata. Mindezek mellett persze a klasszikus kalandjátékos elemek sem maradnak el, ezekkel együtt lesz teljes a Chants of Sennaar által prezentált élmény.

Chicory: A Colorful Tale

  • Fejlesztő: Greg Lobanov
  • Kiadó: Finji
  • Játékidő: 9-13 óra
  • Platformok: PC, Xbox One, Xbox Series X|S
  • Xbox Store: Chicory: A Colorful Tale

A Chicory egy kifestőkönyvszerű világban játszódik, ahol az ismert művész, Chicory legnagyobb rajongóját alakítjuk: egy emberszerű kutyát, aki egy varázslatos festőecsettel tudja színezni a világot. (Nem mellesleg kedvenc kajánkról nevezhetjük el őt, vagy lehet a neve Pizza, ha az alapbeállítás mellett döntünk.) Az ecset segítségével kell megoldanunk az utunkat álló fejtörőket, és egyre több képességre teszünk szert. Kedves, könnyed, csak ajánlani tudjuk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Citizen Sleeper

  • Fejlesztő: Jump Over the Age
  • Kiadó: Fellow Traveller
  • Játékidő: 6-9 óra
  • Platformok: PC, Xbox One, Xbox Series X|S
  • Xbox Store: Citizen Sleeper

Asztali szerepjátékok ihlették a Citizen Sleeper címet viselő, történetközpontú RPG-t, ami Erlin's Eye-ra, egy lepusztult űrállomásra invitál minket, melyen néhány ezer ember küzd a túlélésért. Mi egy sleepert, egy mesterséges testbe ültetett, digitalizált emberi tudatot irányítunk, aki az őt megalkotó cégnek csak egy kellék, amit nagyon szeretnének visszaszerezni. Minden nap kockákkal dobunk, ezeket oszthatjuk el feladatokra, tennivalókra, és így tarthatjuk fenn magunkat, az általunk alakított karakter egyre romló testét. Több különböző karakterrel sodor minket össze a sors, és többféle befejezéshez juthatunk el. 2023 márciusában megjelent a harmadik DLC-je is, így most már teljes, soha jobb alkalom nem lesz, hogy belevágjatok.

Deathloop

  • Fejlesztő: Arkane Lyon
  • Kiadó: Bethesda
  • Játékidő: 16-24 óra
  • Platformok: PC, Xbox Series X|S
  • Xbox Store: Deathloop

Lényegesen nagyobb léptékű játék a Deathloop, amit ugyan a kritikusok nagyon dicsértek, mégis úgy érezzük, nem kapta meg a neki járó figyelmet, pláne Xboxon nem, ahova a PC-s és PS5-ös változat után egy évvel érkezett. A Dishonored fejlesztői állították össze ezt az időhurkos FPS-t, amiben nyolc célpontot kell kiiktatnunk, de ha meghalunk, visszajutunk a nap elejére és kezdődhet minden elölről. Minél többször futunk neki, annál többet tudunk majd a rejtélyes szigetről és annak eseményeiről, mígnem a végén teljesíteni tudjuk küldetésünket - ebben azonban egy másik bérgyilkos is hátráltatni kíván minket. Kiváló a látványvilága és ötletes a játékmenete is, ha eddig kimaradt, illesszétek be valamikor a napirendetekbe.

A cikk még nem ért véget, lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)